Áthidaló hitelek a kis- és középvállalkozásoknak

pékek
Pozsony |

Egyre több pénzintézet csatlakozik a Szlovák Beruházási Holding hitelprogramjához, amellyel elsősorban a kis- és középvállalkozók túlélési esélyeit szeretnék növelni a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság idején. A vállalkozók azonban nincsenek megelégedve a segélyprogrammal.

A teljes mértékben állami tulajdonban levő beruházásösztönző társaság, a Szlovák Beruházási Holding (SIH) legújabb, „SIH antikorona-kezesség” néven futó hitelprogramjához újabb három pénzintézet, a ČSOB, az OTP és az Oberbank csatlakozott. A korábban belépő Szlovák Takarékpénztárral, az Általános Hitelbankkal (VÚB), az UniCredittel és a BKS Bankkal együtt így már hét pénzintézethez folyamodhatnak áthidaló hitelért a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került kis- és középvállalkozások. „Reméljük, hogy az elkövetkező napokban két további pénzintézettel is sikerül aláírnunk a megállapodást” – mondta el Peter Dittrich, az SIH beruházási igazgatója. 
A hitelprogram forrásai az európai strukturális és beruházási alapokból származnak, az SIH pedig átvállalja a hitelkockázatok egy részét.

A kedvező kamatozású hiteleket azok a vállalkozások igényelhetik, amelyeknek a gazdálkodását közvetlenül érintették a koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében hozott megszorító intézkedések. Egy-egy vállalkozás legfeljebb 1,2 millió eurós hitelt igényelhet maximum négyéves futamidőre, miközben a hitelkamat 0 és 2 százalék között mozoghat.

„A kölcsönt a vállalkozások beruházásokra és a működési költségeik (bérek kifizetése, árufeltöltés, energiaszámlák, bérleti díjak stb.) fedezésére használhatják fel, a cél, hogy ezzel elkerüljék az elbocsátásokat, amelyek a koronavírus-járvány okozta problémák miatt fenyegettek”

– tette hozzá Dittrich.

„A szlovákiai vállalkozók eredetileg azzal számoltak, hogy az idei év a tavalyinál is jobb lehet számukra, a járvány azonban mindent felülírt. A bankok által folyósított kedvező hitelekkel azokon szeretnénk segíteni, akik a legtöbb munkahelyet teremtették az országban” – nyilatkozta Daniel Kollár, a ČSOB vezérigazgatója.

„A kis- és közepes vállalkozások a szlovák gazdaság gerincét alkotják, így tudatosítjuk, hogy a jelenlegi helyzetben rendkívüli szerepe van a gyors segítségnyújtásnak”

– tette hozzá Norbert Hovančák, a Szlovák Takarékpénztár igazgatótanácsi tagja.

A hitel iránt érdeklődő vállalkozások a programhoz csatlakozott bankoknál jelezhetik az igényeiket, és a hitelezéssel összefüggő összes lépést is a bank intézi. A programmal kapcsolatos részletes tájékoztatót a Szlovák Beruházási Holding honlapján (www.sih.sk) tették közzé.

A bankok állításával szemben a vállalkozók ugyanakkor arra panaszkodnak, hogy az áthidaló hitelekkel kapcsolatos állami támogatás késve érkezik, és az erre elkülönített összeg korántsem akkora, mint azt a kormány korábban ígérte.

„Míg a többi uniós országban az ehhez hasonló hitelprogramokat már márciusban beindították, több ezer cégnek nyújtva kölcsönt, Szlovákiában még csak most szerződnek a bankokkal”

– nyilatkozta Ján Solík, a Szlovák Vállalkozói Szövetség (ZPS) elnöke, aki szerint eddig csupán két hitelt folyósítottak ilyen formában. „A szlovákiai cégek ezzel jelentős versenyhátrányba kerülnek a külföldi konkurenciával szemben” – tette hozzá Solík.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?