Árvíz: többet kapnak a többgyermekes családok

Pozsony |

<p>Magasabb támogatásban részesülnek azok az árvízkárosult családok, amelyek kiskorú gyermekeket nevelnek.</p>

„Figyelembe vesszük a szociális szempontot is, ami azt jelenti, hogy a támogatás összege a gyermekek számával nő“ – mondta a kormányülés után Iveta Radičová miniszterelnök.

A korábbi pénzelosztási elv szerint 300 eurót kaptak volna azok, akiknek a júliusi és az augusztusi árvizek idején kára keletkezett nem lakás célú helyiségekben, épületekben. 1000 euró járt volna azoknak, akiknek elöntötte a lakásukat a víz és 3000 euróban részesültek volna azok, akiknek a háza lakhatatlanná vált az áradás miatt. A ma jóváhagyott elosztás szerint az összegekhez további támogatás érkezik a gyerekek számától függően. Egy gyerek esetében 100l, két és három gyereknél 300, négy és több gyermeket nevelő családoknál 500 euróval nő az alapösszeg.

A pénzt szeptember 17. után kaphatják kézhez a családok. A rászorulók listáját a helyi önkormányzat készíti el, amelynek hitelességét a körzeti hivatal is ellenőrzi. Daniel Lipšic belügyminiszter tájékoztatása szerint a támogatás transzparensen zajlik. „A támogatásban részesülők listáját nyilvánosságra kell hozni, hogy mindenki láthassa, ki mennyit kapott“ – mondta a belügyminiszter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?