Árad a reklám

Pozsony |

<p>Tavaly csaknem az ötödével nőtt a reklámpiac, amire nyolc éve nem volt példa.</p>

Szlovákiában a cégek tavaly 1,27 milliárd eurót költöttek reklámokra, 18,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban – derül ki a TNS Slovakia piackutató társaság legújabb felméréséből, amely szerint ilyen dinamikus növekedésre a gazdasági válság kirobbanása, 2008 óta nem volt példa. A képet némileg árnyalja, hogy a piackutató társaság az internetes reklámokat ezúttal nem vizsgálta, márpedig ezek egyre nagyobb szerepet kapnak.

A most közzétett elemzés szerint a cégek a legtöbb pénzt a televíziós reklámokra költik. Tavaly ez meghaladta a 935 millió eurót, vagyis csaknem a negyedével nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Manapság így a reklámbevételek több mint háromnegyedét a tévétársaságok fölözik le, miközben a nyomtatott sajtónak nem egész 14, a rádióknak pedig 6,5 százalék jut. Ennek megfelelőn tavaly a tévék reklámideje csaknem az ötö-dével nőtt. Míg 2014-ben együttvéve nagyjából 6 ezer órányi reklámot sugároztak, az elmúlt évben ez már meghaladta a 7,2 ezret. Ha ezt a reklámmennyiséget egy tévécsatornán adnák le, akkor 302 napig a nap 24 órájában csak reklámot sugároznának. A nyomtatott sajtóban megjelenő hirdetések mennyisége ezzel szemben tavaly 3 százalékkal csökkent. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy míg 2014-ben több mint 49 ezer újságoldalnyi hirdetés jelent meg a lapokban, tavaly már „csak” valamivel több mint 47 ezer.

A legtöbb pénzt, több mint 146 millió eurót 2015-ben is a pénzintézetek, vagyis a bankok, a lakás-takarékpénztárak és a gyorshitelezők költötték reklámra. Több mint százmillió eurót fordítottak erre azonban a mobilszolgáltatók, és ettől csak kevéssé maradtak el az üzletláncok, valamint a gyógyszer- és autógyártók.

A legnagyobb céges megrendelők listáján azonban az első helyeken nem a pénzintézetek szerepelnek. Szlovákiában tavaly a legtöbb pénzt a Slovak Telekom távközlési társaság költötte reklámra, amit az Orange mobilszolgáltató, a Lidl üzletlánc és egy újabb mobilcég, az O2 Slovakia követ. A leglátványosabb növekedést azonban a lista nyolcadik helyén található Kaufland üzletlánc érte el. A tavalyi reklámkiadásai 17,7 millió eurót tettek ki, ami szinte hihetetlen, 2887 százalékos éves növekedésnek számít.

A legnagyobb megrendelők Megrendelő 2015 Éves változás 

1. Slovak Telekom 45 850 570 € +6% 2. Orange 42 456 903 € +4% 3. Lidl 31 244 508 € +15% 4. O2 Slovakia 28 160 668 € +3% 5. Unilever 24 075 631 € -7% 6. Szlovák Takarékpénztár 19 412 029 € +13% 7. Prima banka 19 158 758 € +30% 8. Kaufland 17 771 131 € +2887% 9. Henkel 17 032 995 € -19% 10. Tesco 15 452 347 € +5% ? Forrás: TNS Slovakia 

Reklámidő és reklámfelület 2014 és 2015 között Televízió 7255 óra 6087 óra +19% Rádió 1797 óra 1361 óra +32% Nyomtatott sajtó 47 148 oldal 49 043 oldal -3% 

(mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?