Ankét: Ön elmegy szavazni szombaton?

Katona Zsuzsanna referens, Párkány:
Természetesen részt veszek az elnökválasztás második fordulóján is. Amellett, hogy állampolgári kötelességemnek tartom a dolgot, szeretném, hogy végre olyan ember legyen a köztársasági elnök, aki méltóképpen képviseli az országot. Gašparovič elszólásain jókat szoktam nevetni, de Szlovákiát rendkívül kínos helyzetekbe hozza velük. Az első fordulóban is Iveta Radičovára szavaztam, most is rá fogok voksolni. Nagyon örülnék, ha ő kerülne ki győztesen a második fordulóból, de az alacsony szavazatkülönbség ellenére is kevés esélyt látok erre.

Tomaček Péter kamionsofőr, Galánta:
Az első fordulóban nem voltam szavazni, de a másodikban valószínűleg elmegyek. Biztosan Radičovát választom, mert a politikában is kellene már valami változás, ráadásul női elnökünk még nem volt.

Vályi István gyermekorvos, Tornalja:
Az első fordulóban a feleségemmel nem mentünk választani, de most azt érezzük, ebben a második fordulóban már komolyan szükség van ránk. Csalódtunk a jelenlegi elnökben, Ivan Gašparovičban, igaz, amikor korábban megválasztottuk köztársasági elnöknek, akkor is csupán a kisebbik rossz elve alapján kapta meg a bizalmunkat. A második fordulóban mindketten Iveta Radičovára szeretnénk szavazni. Ez egy logikus döntés a jelenlegi helyzetben.

Baki Attila történész, Terbegec:
Elmegyek április negyedikén választani. Véleményem szerint ugyanis ideje volna már új, harsányabb színeket festeni Szlovákia politikai palettájára. Ezt nem csupán az elnökválasztással kapcsolatosan gondolom így, hanem a jövő évi parlamenti választásokra vonatkoztatva is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?