Amit tettem, kötelességem

Búcs |

<p>Szénássy Zoltán komáromi tanárnak ítélte az idei Pro Probitate – Helytállásért díjat az MKP parlamenti klubja. Az ünnepélyes átadónak idén első alkalommal az ugyancsak Pro Probitate-díjas Búcs község adott otthont. A díjat Esterházy János emlékére 1994-ben alapították. Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője szerint elszomorító, hogy Esterházy János még mindig a teljes rehabilitációra érdemes történelmi személyiségek várólistáján van Szlovákiában, és e szégyen árnyéka – bár nem tehetnek róla – a hazai magyar politikusokra is rávetül.</p>

Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy idén kevesebben emlékeznek a mártírpolitikus 1953-ban megfogalmazott intelmeire, miszerint: „csak úgy tudunk eredményt elérni, ha mindazok, akik szívükön hordják az őslakosság érdekeit, összefognak egy közös platformon, és teljes őszinteséggel és százszázalékos becsületes fegyvertársi hűséggel igyekeznek eredményeket elérni”. Megjegyezte, az MKP Esterházy János követőjeként „mindent el fog követni a szlovákiai magyarság érdekérvényesítési lehetőségeinek kiszélesítéséért, jogainak hozzáférhetőségéért, ha kell, azokkal szemben is, aki most hátat fordítottak nekünk”.
A teljes cikk hétfői nyomtatott kiadásunkban olvasható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?