Ami jó bennünk, az a „gyerek”

A mese egy kitalált történet, melyben a jó győzedelmeskedik a rossz felett. Ismerünk fantasztikus, realista és állatmesét, népmesét és műmesét. Ilyen definícióval tanítjuk, de én azt hiszem: ahogyan a lekottázott madárhang is emberül van, nem pedig madárul, ez a meghatározás is alig érinti a mese lényegét.

A mese egy kitalált történet, melyben a jó győzedelmeskedik a rossz felett. Ismerünk fantasztikus, realista és állatmesét, népmesét és műmesét. Ilyen definícióval tanítjuk, de én azt hiszem: ahogyan a lekottázott madárhang is emberül van, nem pedig madárul, ez a meghatározás is alig érinti a mese lényegét. Azt az egyedi, megismételhetetlen hangulatot, érzést vagy emléket, amit maga a szó ki-kiben felidéz.

Nekem a meséről nagymamám jut eszembe, a keresztfiaim és a saját gyerek „én”-em.

Nagymamám sokat mesélt, azt hiszem egy kislányról, aki jó volt és szerény, de pontosan már nem emlékszem a történetekre, csak a mesélések hangulatára…

A keresztfiaimnak már én meséltem. Sőt, mesét játszottunk! Repülőszőnyegen kalandoztunk a világban, plüss állatfigurákkal báboztunk, vagy éppen bunkert építettünk a gyerekszobában és oda menekültünk az eső, vagy a gonosz elől…

Gyerek „én”-je mindenkinek van. A felnőtt „én” megnyilvánulási formái a felelősségérzet, a tudatosság, a határozottság, a megfontoltság, az előrelátás és az ésszerűség, a gyerek „én”-é a játékosság, a lelki tisztaság, az őszinteség, a gondolat és a fantázia szárnyalása, szabadsága. Tartópillére pedig a mese. Nagyon leegyszerűsítve azt is mondhatnám, hogy ami okos bennünk, az a felnőtt, ami pedig jó, az a gyerek. Az én gyerek „én”-em – úgy érzem – egy ideje megerősítésre szorulna, és gyanítom, nem én vagyok az egyetlen felnőtt, aki így van ezzel. Talán gyakrabban kellene keresnem a találkozást a mesével…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?