Állítólag lehallgatta a Pravda napilapot a Katonai Elhárítás

Pozsony |

<p>A Pravda napilapnak olyan információk jutottak a birtokába, mely szerint a Katonai Elhárítás (a Katonai Hírszerzés mellett a másik szlovákiai védelmi hírszerző ügynökség) lehallgatta a szerkesztőséget, és a lap szerkesztőit.</p>

Ezt Nora Slišková, a lap főszerkesztője tette közzé az online kiadásban. Slišková szerint a lehallgatások több hónapon át tartottak, és csak a kormány bukása után állították le azokat.

A védelmi minisztérium a lap szerint ellenséget gyártott a Pravdából, holott az nem tett mást, csak becsületesen végezte a munkáját „Nehezen elképzelhető, hogy mindezt Ľubomír Galko védelmi miniszter tudta, vagy éppen utasítása nélkül végezték volna. Éppen ezért teljes mértékben felelős ezért a botrányos tettért, mely nem ér véget a Pravdánál. Információink vannak róla, hogy ezt a gépezetet más emberekre is ráirányították – írja Slišková.

Az online változat további részleteket a lap mai nyomatott kiadásában ígér. Itt természetesen címlapon hozzák az ügyet. A lap szerint Petre Popráckát, a Belföld rovat vezetőjét, valamint Peter Kováč és Vanda Vavrová szerkesztőket hallgatták le. A Katonai Elhárítást felügyelő védelmi tárca nem kívánt reagálni a lap információira.

A Nový čas értesülései szerint a Pravda mellett Michal Gučíkot, a TA3 hírtelevízió igazgatóját is lehallgatták. (TASR, Pravda, Nový čas)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?