Államtitkár az ŠtB ügynöklistáján

Pozsony. Ján Hurný, a régiófejlesztési minisztérium államtitkára cáfolta, hogy a kommunista állambiztonsági szervezet, az ŠtB ügynöke volt. A Nemzeti Emlékezet Hivatala honlapján kedden közzétett Langoš-féle listán az ő neve is szerepel, két fedőneve is volt: Spevák és Asistent.

Az SDKÚ-politikus – saját bevallása szerint – csak a tegnapi újságokból értesült arról, hogy állítólag együttműködéséről az egykori titkosszolgálattal. „Soha senkit nem jelentett fel, semmit nem írt alá, nem volt ügynök” – tolmácsolta Hurný reakcióját Juhász László, a szaktárca szóvivője.

„Nem tudom, mit vezettek rólam, de a lelkiismeretem tiszta. A rólam vezetett feljegyzéseket nyilvánosságra hozom, ha ezzel nem ártok ártatlan embereknek. Ez számomra nem okoz problémát. Biztonsági átvilágítást fogok kérni, és ha szükséges lesz, bírósági úton is védekezek” – olvasható az államtitkár hivatalos közleményében. Újságíróknak személyesen nem óhajtott nyilatkozni.

„A régiófejlesztési minisztérium nem kommentálja az államtitkár állásfoglalását. A tárcavezető jelenleg külföldi szolgálati úton van, úgyhogy még nem is állt módjában véleményt nyilvánítani” – szögezte le érdeklődésünkre Juhász László.

Köteles László, a szlovák titkosszolgálatot felügyelő parlamenti bizottság alelnöke szerint megkésett az ŠtB-iratok nyilvánosságra hozatala. „Nagyon fontos dologról van szó, hiszen nemcsak a megfigyelők, hanem a megfigyelt személyek is tudomást szerezhettek róla, hogy bizonyos névsorokban szerepelnek. Azoknak, akik bármilyen öszszefüggésben rajta vannak a listán, erkölcsi kötelességük tisztázni magukat. Az egyes személyeket jelölő pártoknak pedig át kell értékelniük döntéseiket” – mondta lapunknak Köteles.

Bugár Béla, az MKP elnöke is bízik benne, az SDKÚ megteszi a megfelelő lépéseket. Köteles szerint a fontosabb minisztériumokban – ezek közé tartoznak a gazdasági tárcák – át kellene gondolni, ki milyen posztot tölt be, hiszen a titkosszolgálattal együttműködő személyekben csak töredéke tevékenykedett meggyőződésből, sokakat zsaroltak. „Ez a mai napig érvényes lehet, azaz előfordulhat, hogy közülük többen továbbra is zsarolhatóak” – magyarázta a politikus, aki szerint ha Hurnýnak nincs rejtegetnivalója, akkor a nyilvánosság előtt személyesen válaszolhatna az újságírók kellemetlen kérdéseire. „Viszont az, hogy a Nemzetbiztonsági Hivataltól kérni fogja az átvilágítását, logikus folyamat, s ezt elvárnám mindazoktól, akik jelenleg felelős tisztségeket töltenek be. Ugyanezt elvártam volna annak idején a volt államfőtől is” – tette hozzá Köteles.

A Langoš-listán ugyanis Rudolf Schuster neve is szerepel. Jozef Banáš ugyancsak SDKÚ-képviselő, a NATO Parlamenti Közgyűlésének alelnöke elárulta: valószínűleg az ő neve is felbukkan majd a listán, ugyanis a Cibulka-féle jegyzékben Lotos fedőnéven ő is szerepel. Banáš állítja: nem volt ügynök, tudatosan nem működött együtt az ŠtB-vel. Már kikérte a róla vezetett feljegyzéseket, melyeket szándékában áll nyilvánosságra hozni. (sza, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?