Államfőválasztás – Kiska előbb a polgároktól vár támogatást

Pozsony |

<p>Andrej Kiska vállalkozót, a Jó Angyal jótékonysági szervezet alapítóját örömmel tölti el, hogy pártok támogatják jelölését az államfői posztra, ám előbb a szavazópolgárok támogatását szeretné elnyerni.</p>

Kiska ezt Ľubomír Galko képviselő csütörtöki kijelentésével kapcsolatban nyilatkozta pénteken.

A Szabadság és Szolidaritás (SaS) alelnöke szerint Kiska olyan polgári jelölt lehetne, akit nyugodt lelkiismerettel támogatna, s aki nagyon magasra tenné a lécet az elnökválasztáson. Galko az SaS országos választmánya elé terjeszti javaslatát.

Az SaS képviselője megjegyezte, a KDH (egyik) lehetséges államfőjelöltje, Pavol Hrušovský örülhet, hogy még a parlamenti folyosókon barangolhat, s nem a kiskertjében, ahol sok polgár talán már szívesebben látná őt.

A szintén SaS-alelnök Juraj Miškov volt gazdasági miniszterhez hasonlóan Galko is úgy véli, a jobbközép ellenzéki pártoknak nem sikerül közös jelöltet állítaniuk a 2014-es elnökválasztásra.

Kiskának a támogatottságáról egyelőre nem áll rendelkezésére felmérés, de a Facebook közösségi portálon már sokan fejezték ki rokonszenvüket.

 


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?