Alkudozások és zsákmány nélkül, avagy Csónakos Tibi a mi emberünk!

Hamar besötétedett, így a horgászok is nemsokára visszaérkeztek a szállásra. Csónakos Tibi tutajának hála, gyönyörű helyeken jártak, de halat ezúttal sem sikerült fogniuk, sem a rablóhalaknak, sem a növényevőknek nem kellett a horgaikon ázó csali.

Nekem sajogtak a porcikáim, fájt a nyakam, annak ellenére, hogy még előző nap sikerült meggyúratnom magam a közelben lévő termálfürdő masszőrénél. Az úr éppen a kolléganőjét gyömöszölte, amikor betoppantam. Érkeztemre abbahagyta, és velem kezdett foglalkozni, hiszen a munkatársnőt bármikor befejezheti – mondta. Bár egy német vendéget vár egy fél óra múlva, közölte, de addigra végzünk is. Pechemre a masszőr egyben horgász is volt, a másik baj pedig azzal következett be, hogy a német vendég nem jött. ĺgy aztán a gyúróm egyrészt belefeledkezett a lékhorgászat ecsetelésének rejtelmeibe, miközben kérlelhetetlenül gyúrta, csak gyúrta a csuklyás izmomat. Már a harmadik csuka kifogásán is túl voltunk, keményen tartotta a botot emberem, éreztem a fogásán és lassacskán a félórás gyúrásból egy óra is lett. Mindent megtudtam a téli horgászatról, csak az utolsó húsz percben már nem tudtam figyelni a fájdalomtól. Gondoltam, ki kell bírnom, talán így lazulnak valamit a nyakizmaim. Sajnos nem így történt, sőt az a valószínűbb, hogy a túl sok gyúrástól sajgott a vállam.

Vacsorázni már együtt indult a társaság, a Hal-jó vendéglőt ajánlottam nekik, ami ugyan nem olcsó étterem, de állítólag a szakácsuk halfőz versenyt is nyert. A nyáron mi már családostul kipróbáltuk a Tiszán horgonyzó úszó vendéglátó-ipari egységet, és akkor nem csalódtunk. Szerencsére mindenkinek tetszett az ötlet, és a sötét gáton autózva rá is találtunk Tiszaörvényen a Hal-jó hajóra. Bár elég kihaltnak tűnt a környék, csak egy kutya támadt ránk, és egy őrző-védő ember zseblámpája világított a sötétben, de kis kerülő után megtaláltuk az éttermet. A hajó ott állt, ahol nyáron hagytuk. Nyitva is volt, és a szúnyoghálókkal fedett fedélzeten bármelyik asztalt szabadon elfoglalhattuk, hiszen rajtunk kívül egyetlen vendég sem volt itt. Szerencsére a személyzetet nem küldték még el téli kényszerszabadságra.

Hárman is halászlevet kértünk, én még belsőséget is rendeltem hozzá, csak nagyra nőtt nyomozó barátom ábrándult ki annyira a halakból a sikertelen horgászatok után, hogy gulyáslevest hozatott, és még megfejelte rántott sajttal. A hallé kitűnő volt, mindannyiunknak nagyon ízlett, és olyan bőséges volt, hogy mást már nem is tudtunk enni. Ezen az estén kihagytuk B. B. Évi kocsmáját is, ami még nyitva volt, mire a szálláshoz értünk, de a korai kelés reményében nyugovóra tértünk.

Persze nem sikerült korán elindulni az utolsó nap sem, de a tartalmas reggeli és a bevásárlás után elindultunk Tibi csónakkikötőjébe. Az utolsó nap átcsónakoztunk Tiszaörvénybe, ahol a rövid hajókázás és egy zsilipen való átkelés és a tündérrózsa mező meglátogatása után kiválasztottunk egy gyönyörű helyet a horgászásra, ahol elfértünk mindannyian. Itt már kapásunk gyakran volt, de sajnos csak törpeharcsák és apróhalak kóstolgatták a csalijainkat. K., a szép szőke rendőrlány villantózni kezdett a csónak végéből, neki sikerült néhány balint kifogni, de sajnos csak akkorák voltak, mint egy átlagos keszeg, így visszadobta őket.

Még aznap haza akartunk indulni, így visszamotorcsónakoztunk Tibor mesterhez, aki miután fizettünk, megmutatta híres fényképalbumát, amelyben voltak valóban nagy halak is, amiket itt ejtettek el más, talán a halak jegyében született horgásztársaink. Elbúcsúztunk csónakunk bérlőjétől, aki napról napra józanabbnak tűnt.

Felfedeztem a helybéli piacon egy pékséget, ahol hatalmas alföldi kenyeret is lehetett kapni. Igaz, nem háromkilósat és olyan púposat, mint amilyet még kamasz koromban ettem itt, de ez a kétkilós is szép darab volt, és vastag héja jól át volt sütve, nem volt benne se térfogatnövelő, se ízfokozó adalék – vagy legalábbis én ezt gondoltam. Ezt a hatalmas veknit vittem haza, de a hűtőláda, amit a halaknak hoztunk, szégyenszemre, üresen maradt. (vége)