Aláírták a koalíciós szerződést

Pozsony |

<p>Nem sokkal 5 óra után a fővárosi Prímás-palota tükörtermében Mikuláš Dzurinda, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió – Demokrata Párt (SDKÚ-DS), Richard Sulík, a Szabadság és Szolidaritás (SaS), Ján Figeľ, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH), és Bugár Béla, a Híd elnöke, valamint Iveta Radičová (SDKÚ-DS) kijelölt miniszterelnök  aláírta a koalíciós szerződést.</p>

A szerződést négy példányban írták alá, majd Radičová kiosztotta a példányokat a pártelnökök között. A szerződés aláírását követően mind az öt politikus rövid beszédet mondott. Bugár Béla, a Most-Híd elnöke kifejtette, nehéz és igényes kampány áll mögöttük. Bugár szerint "nagy az állam vezetésével járó felelősség", annál is inkább, mert az "országot rossz állapotban veszik át". Bugár a tolerancia, az átláthatóság és a tisztességesség fontosságának hangsúlyozásával zárta beszédét.

Ján Figeľ, a KDH elnöke szerint a most megalakult koalíció a jó szándék, és az együttműködés koalíciója lesz. A szabadság és felelősség kihívásaival teli útra Isten áldását kérte.

Richard Sulík, az SaS elnöke lazán kezdte, míg a többiek "kijelölt miniszterelnök asszonynak" szólították Radičová, addig ő "kedves Ivetának". Sulík szerint Szlovákia megérdemelte már, hogy húsz év után olyan kormánya legyen, amelyben nincsenek kommunisták.

Mikuláš Dzurinda értelmezésében a koalíciós szerződés aláírása a választási időszak egyik kicsúcsosodása. Dzurinda arra is utalt, hogy Szlovákia jószomszédi kapcsolatok kialakítására és fenntartására fog törekedni.

Iveta Radičová kijelölt miniszterelnök szerint nemcsak a gazdasági válság, hanem a leköszönő kabinet felelőtlen politikája is nehezíti az új kormány feladatát. Kormányával vissza szeretni térni "1989 novemberének értékeihez, a szabadsághoz, a toleranciához és az emberi méltósághoz". Radičová jó szelet kívánt a vitorlákba, "a kormányt erősen fogom, a legénység jó" - zárta beszédét.

Az aláírást követő sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva elmondta, július 19-én Szlovákiába látogat Petr Nečas cseh kormányfő, akivel július 20-án Budapestre utaznak, ahol Szlovákia átveszi a visegrádi négyek elnöki posztját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?