Alacsonyak az elvárások

Átlagon aluli – így jellemezte Andrej Kiska az igazságügyi tárca azon javaslatát, mellyel az alkotmánybírók megválasztását szigorítaná a koalíció.Pozsony.

Átlagon aluli – így jellemezte Andrej Kiska az igazságügyi tárca azon javaslatát, mellyel az alkotmánybírók megválasztását szigorítaná a koalíció.

Pozsony. Andrej Kiska szerint a parlamenti képviselőknek oly módon kellene módosítaniuk az alkotmánybíró-jelöltek kiválasztására vonatkozó feltételeket, hogy a taláros testületbe valóban a legkiválóbb szakemberek kerülhessenek. „Ezt a lehetőséget nem kellene eltékozolnunk átlagon aluli megoldásokra” – mondta az államfő. Gál Gábor (Híd) igazságügyi miniszter kijelentette, teljesen más javaslattal állt volna elő, ha a Híd egyedül kormányozna. Hangsúlyozta, hogy a koalíció most ebben tudott megállapodni. Kiska fogadta azt a közel negyven elismert jogász, jogtudós, volt alkotmánybírót, bírót, akik a közelmúltban saját javaslattal álltak elő. Ők elutasítják, hogy a jelenlegi 40-ről 45-re emeljék az alkotmánybírók korhatárát. Javasolják továbbá, hogy az alkotmánybírókat fokozatosan és kisebb számban cseréljék le. Februárban ugyanis a 13 alkotmánybíró közül 9-nek jár le a mandátuma. Lucia Berdisová, a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársa szerint az, aki rendszeresen publikál és oktatói tevékenységet is folytat, még nem jelenti azt, hogy szakmailag valóban elismert autoritás. „Az ügyvédi vizsga nem garantálja automatikusan a minőséget” – állítja Berdisová. Peter Kubina alkotmányjogász szerint a koalíció olyan kritériumokat fogalmazott meg, melyeket a jelöltek többsége játszva teljesít. Mivel azonban a legfelsőbb jogi instanciáról beszélünk, olyan feltételeket kellett volna szabni, melyeket csak a valóban jó szakemberek teljesítenek.

Viera Mrázová volt alkotmánybíró, a Bírói Tanács tagja szerint az alkotmánybíró-jelöltnek feddhetetlen személynek kell lennie, olyannak, akinek nincs köze egyetlen botrányhoz sem. Mrázová szerint egy 40 éves jogász már igenis lehet jó szakember, s nem látja indokoltnak a korhatár kitolását. „Olyan embernek kellene lennie, aki nemcsak a saját szakterületén járatos, de átlátja az alkotmányjogi kötődéseket is” – állítja a szakember. Hangsúlyozta, hogy szerinte az alkotmánybíró-jelölteknek jártasnak kellene lenniük a jogelméletben. „Náluk ugyanis nem az a kérdés, hogy jártasak-e például a munkajogban, hanem az, hogy tudják-e a munkajogi kérdéseket az alkotmány szemszögéből is nézni”– magyarázza a volt alkotmánybíró. Gál Gábor jelezte, hogy rövid időn belül kész tárgyalni a mintegy 40 szakemberből álló csoporttal az általuk kínált módosító javaslatokról. Az alkotmánytörvény módosító javaslatát tárcaközi egyeztetésre bocsátotta a tárca, augusztusban már a kabinet elé kell kerülnie. (TASR, ie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?