Akiknek minimálbért sem fizet az állam

Pozsony |

<div>Az iskolai szakácsnőknek, takarítónőknek még a minimálbért sem adja meg az állam, és a többi, nem pedagógiai alkalmazott is gyalázatos fizetést kap.</div>

Az állam évek óta nem módosította a közalkalmazotti bértáblát, miközben a minimálbér évente emelkedett. Emiatt a közalkalmazotti bértábla 1–7 fizetési osztályába tartozók egy részének bére még a 405 eurós minimálbért sem éri el. Pavol Ondek, az Oktatási és Tudományos Dolgozók Szakszervezetének (OZPŠaV) elnöke szerint „az állam a minimálbér emelésekor megfeledkezik a bértábláról, legalább hat éve nem módosította azt”. Ha januártól 435 euróra emelkedik a minimálbér, akkor már a közalkalmazotti bértábla 8-as osztályába tartozók egy részének bére sem éri majd el a minimálbért. „A számtalan lobbizás eredménye, hogy a kormányhivatal munkacsoportot hozott létre, melynek feladata mielőbb megoldást találni a problémára” – mondta Ondek. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"248428","attributes":{"alt":"","author":"Képarchívum","class":"media-image","height":"320","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Csak az oktatásügyben több mint 46 ezer olyan nem pedagógiai alkalmazott van, akiknek bérét a közalkalmazotti bértábla határozza meg. A szakácsnők, takarítónők, iskolai gondnokok tarifabére sem éri el a minimálbért, miközben valamennyien 7,5 órás munkaidőben dolgoznak. Nincs jobb helyzetben az iskolák gazdasági személyzete sem, hiszen a táblázat alapján az ő fizetésük sem éri el a bruttó 600 eurót.  Az iskola egészíti ki a fizetést A törvény értelmében a munkáltató köteles kifizetni a minimálbért, így az iskolák saját költségvetésükből, bérkiegészítés formájában hozzáfizetik a különbözetet. Andruskó Imre, a komáromi Selye János Gimnázium igazgatója elmondta, az iskola hat takarítónője a bértáblázat alapján bruttó 382 eurós fizetést kapna, a minimálbérhez az iskola hozzáfizeti a 23 eurós különbséget, ez egy évben összesen 1656 euró pluszköltség. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"248429","attributes":{"alt":"","author":"Képarchívum","class":"media-image","height":"320","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] „Aránytalanul keveset keres a többi munkatárs is: az iskola 50 éves titkárnője többéves gyakorlattal a háta mögött bruttó 545 eurót vihet haza, a könyvelő 589 eurót kap a számlájára, miközben óriási a felelőssége, hiszen az iskola 1 millió eurós költségvetéséért felel” – mondta Andruskó. Meggyőződése, hogy ha nem módosítják a bértáblát, akkor rövidesen könyvelőt sem találnak az iskolák.Morvay Katalin, a pozsonyi Duna utcai Alapiskola és Gimnázium igazgatója hozzátette, a bérkiegészítés mellett az iskoláknak a minimálbérből számított többletadót és a járulékokat is be kell fizetniük. Kétszer csattan az ostor A minimálbérért dolgozókon kétszer csattan az ostor: egyrészt éhbérért dolgoznak, másrészt majdani nyugdíjukat a fizetésből számítják ki, ami így szintén az alsó határt súrolja majd. „A legszomorúbb, hogy a kormány jó ideje tökéletesen tisztában van a problémával” – mondta Pavol Ondek. A kollektív bértárgyalások első fordulójában a kormány 0,9%-kal emelné a közalkalmazottak bérét.  Ondek abban bízik, hogy a közalkalmazottak bérét belátható időn belül rendezi a kormány. „Ez a követelésünk bekerült a kormányprogramba, bár nem kötötték konkrét időponthoz. Az oktatásügy mellett az egészségügyben, az igazságügyben dolgozókat, vagyis gyakorlatilag valamennyi közalkalmazottat érint a probléma” – mutatott rá. „Betegszabadságuk, vagy szabadságuk alatt még kevesebb fizetés jár nekik, és a nyugdíjas éveikben is csak alamizsna jut nekik” – mutatott rá Ondek. A szakszervezeti vezető szerint törölni kellene a bértábla minimálbér alatti részeit. Egyelőre becslések sincsenek arról, hogy mennyibe kerülne az államnak, ha a közalkalmazotti bértáblát teljes egészében a minimálbérhez igazítanák. A kollektív bértárgyalásról szóló egyeztetések pénteken folytatódnak. A komáromi Selye János Gimnázium igazgatója azt mondja, csak azért tudja kezelni a helyzetet, mert náluk sok a gyerek, az iskola jó anyagi kondícióban van. Andruskó Imre évente két alkalommal jutalmazza kollégáit, a nem pedagógiai alkalmazottakat is. „Mivel a szeptemberi 6%-os béremelés rájuk megint csak nem vonatkozik, három hónapra 5%-os jutalmat adok a kollégáknak, így próbálom kompenzálni, hogy az ő bérük évek óta változatlan” – mondta Andruskó Imre. (ie)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?