Akár 990 euróba is kerülhet az új útlevél

útlevél

Külföldre csak érvényes úti okmánnyal lehet menni, ezért a tervezett kirándulás előtt ellenőrizni kell iratainkat. Aki az utolsó pillanatban kér új útlevelet vagy személyi igazolványt, az okmányirodákban kígyózó sorokra számíthat, a gyorsított ügyintézésért pedig felárat kérnek.

A nyári szabadságszezon előtt a rendőrség minden évben időben figyelmeztet, hogy külföldre utazás előtt ellenőrizni kell az úti okmányok érvényességét. Ennek ellenére mindig akadnak olyanok, akiket a repülőtérről vagy a horvát határról kell hazaküldeni, mert érvénytelen az iratuk. Arra is volt már példa, hogy valakit azért tartóztattak fel, mert útlevele vagy személyi igazolványa után a hatóságok nyomoznak, mert lopottnak tartják. Ez adódhat abból is, hogy korábban a rendőrségen jelentette okmánya elvesztését, de arról már nem tájékoztatta a hatóságot, hogy megtalálta, és ismét használja. Csakhogy a lopott vagy elveszített iratokat azonnal érvénytelennek nyilvánítják, felkerülnek az eltulajdonított vagy elveszett okmányok listájára. Az adatbázis valamennyi rendőr számára hozzáférhető, és az esetleges határátlépés során ellenőrzik, a felmutatott irat nem szerepel-e a listán. Érvényes irat híján legjobb esetben csak hazaküldenek, de aki semmilyen okmánnyal nem tudja igazolni személyazonosságát, letartóztathatják.

Gyorsított ügyintézés

A külföldi családi nyaralás tervezésekor nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy nemcsak a felnőtteknek, hanem a gyerekeknek, már a csecsemőknek is útlevélre van szükségük, nem lehet a gyerekeket a szülők irataiba íratni. Ha közvetlenül a kirándulás előtt derül ki, hogy a gyereknek nincs útlevele, vagy az érvényessége pár napon belül lejár, kényszerhelyzetben a gyorsított ügyintézés jelenthet megoldást. Ez azonban jóval drágább a standard eljárásnál. Például a 2 nap alatt kiállított útlevélért a szokványos kezelési költség háromszorosát, 99 eurót számláznak, a sürgősen elkészített személyazonossági igazolványért pedig, amelyet a standard 30 napos határidőn belül ingyen kiállítanak, 20 eurót kérnek.

Hosszabb érvényesség

Bizonyos esetekben nem elég, hogy az útlevél érvényes legyen – a vízumköteles országokba, amilyen például Egyiptom, csak olyan útlevéllel engednek be, mely a vízum megítélése után is még pár hónapig érvényes. Ezért azt is ellenőrizni kell, az irataink érvényessége mikor jár le, hogy a szükséges vízumot megkaphassuk.

Ha ellopják az útlevelet

Érvényes iratok nélkül a külföldi utazás igazi rémálommá válhat. Úti okmány nélkül ugyanis nem tudunk hazajutni, a repülőgépre sem engednek felszállni, úgyhogy akár lejár, akár ellopják, akár elveszítjük, mihelyt észrevesszük, hogy baj van az iratainkkal, a külügyminisztérium ajánlása szerint ezt haladéktalanul jelenteni kell a hatóságoknak: a helyi rendőrségnek és Szlovákia helyi külképviseletén, ha abban az országban nincs, akkor bármelyik uniós tagállam nagykövetségén. Aki ezt nem teszi meg, az kihágásnak minősülhet, ami akár 331 eurós bírsággal büntethető, figyelmeztet a belügyminisztérium.

Miután felvettük a kapcsolatot a külképviselettel, a konzul ellenőrzi az adatainkat, majd kiállítanak egy hazatérési okmányt. Az egyszeri hazautazásra feljogosító útlevél csak arra szolgál, hogy a lehető legrövidebb útvonalon hazatérjünk, más úti célt – további kirándulást – nem lehet vele megvalósítani, ahhoz előbb itthon gyorsan új úti okmányt kell kérni. Az uniós országokra ez nem érvényes, hiszen oda már személyi igazolvánnyal is utazhatunk. Ha azt veszítjük el, akkor külföldön ideiglenes igazolványt állíthatnak ki, s miután hazatértünk, itthon új személyit kell kérni.

Az új okmányok kiállítását igénylő kérvényhez már nem kell papír fényképeket csatolni, elég a kitöltött kérvény, a régi okmány vagy az eltűnéséről szóló igazolás, valamint a megfelelő értékű elektronikus okmánybélyeg. A 15 éves korban kiállított első személyi ingyenes, az útlevélért azonban még a csecsemőnek is fizetnie kell.

Mibe kerül az okmány?

Aki azért igényel útlevelet, mert a régi tönkrement, elveszett, ellopták, emelt illetéket fizet. Ha először fordult elő, az egyébként kiszabható illeték kétszeresét kérik. Ha már másodszor lopták el vagy veszítette el, az egyébként szokványos illeték ötszörösébe kerül az új okmány. Ha pedig harmadszor (vagy ennél még többször) fordul elő a dolog, a normális illeték tízszeresét számlázzák. Ha ilyen esetben gyorsított eljárással kér valaki új iratot, a 99 eurós illeték helyett 990 eurót kell fizetnie.

Büntetést akkor nem kell fizetni, ha az útlevelet erőszakkal tulajdonították el, s erről rendőrségi jegyzőkönyv is készült. Ez esetben csak az egyébként is kiszabható illetéket kérik. Az útlevelet 30 napon belül 33 euróért, az új személyi igazolványt 16,50 euróért állítják ki. Díjmentes az igazolványcsere, ha a lejárt érvényességű helyett kérünk újat – standard eljárás keretében. A gyorsított ügyintézésért mindig felárat számláznak. Új személyit már 180 nappal a régi érvényességének a lejárta előtt igényelhetünk. (sza)
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?