Akár 15 000 eurót is igényelhet házfelújításhoz

pénz euró

A Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség az Obnov dom projekt keretében pénzt ajánl fel a polgároknak a házfelújítás költségeinek fedezésére.

Ebben a formában a teljes költség akár 75 százalékát is megkaphatják az államtól, legfeljebb 15 000 euró értékig, ám van egy fontos feltétel: az igénylőknek legalább 30 százalékos energiamegtakarítást kell felmutatniuk.

Amennyiben a kérelmezőknek sikerül 60 százalékot megspórolni az energiaköltségeken, akkor 4 000 eurót utalnak át bónuszként, amelyet a felújítás után fizetnek ki.

Az Obnov dom projektet az európai helyreállítási tervből finanszírozzák. Az érdeklődők április végéig nyújthatják be a pályázatokat; a teljes felhívás a mellékletekkel együtt március 27-én jelenik meg.

A pályázati űrlap kitöltéséhez mindössze személyi igazolványra, tulajdoni lapra, valamint a felújítandó épület koráról szóló dokumentumra van szükség. Ján Budaj (Demokraták) ügyvezető környezetvédelmi miniszter szerint a pályázók a kérelem benyújtásától számított 30 napon belül meg fogják kapni a döntést arról, megfelelnek-e a feltételeknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?