Ajándékot régen csak a kántálók kaptak

December 24-e, Ádám-Éva napja a karácsonyi ünnepkör legjelesebb napja, az adventi időszak utolsó napja. Számos szokás, hiedelem kapcsolódik hozzá: tilos volt kölcsönadni és -kérni, mert az elvitte a gazda hasznát. Tilos volt erdőn, mezőn tevékenykedni. Nem volt tanácsos varrni, fonni, foltozni, mosogatni. Az e napon kiterített mosott ruha is bajt, betegséget hozhatott a családra. Ha az eladó lányok az esti harangszókor a kútba tekintettek, megláthatták vőlegényüket. A legényeknek nem volt szabad zsírosat enni, nehogy csúnya menyasszonyt kapjanak.

E napon állítunk karácsonyfát, nélküle ma már el sem tudnánk képzelni a karácsonyestét, holott a karácsonyfa állítása nem régi szokás. A magyar népi hagyományokban elődje a karácsonyi életfa vagy termőág volt. A karácsonyfa bibliai eredetű magyarázat szerint ősi, családfa jelentéssel bír; Jézus családfáját is jelenti. Kapcsolatba hozzák a bibliai tudás fájával is, hiszen karácsony napja az első emberpár, Ádám és Éva napjára esik. A karácsonyfa-állítás német eredetű szokás, a 17. században terjedt el. A németek abban a hitben éltek, hogy a téli napforduló idején a gonosz szellemek szabadon csatangolnak a világban. Az emberek csak úgy menekülhetnek meg a kísértetektől, ha az élet örökzöldje, a fa alá húzódnak. A hagyomány szerint Luther Márton állított először karácsonyfát gyermekeinek. Magyarországon csak a múlt század második felében kezdett elterjedni ez a szokás, előszőr Brunszvik Teréz martonvásári grófnő állított karácsonyfát 1824-ben. A parasztok körében csak a múlt században honosodott meg a fenyőfaállítás. Kezdetben almával, dióval, házilag készített süteményekkel, mézeskaláccsal díszítették a karácsonyfát, az 1880-as években jelentek meg az első üvegdíszek.

Az ajándékozás a karácsonyfa-állításánál is újabb szokás. Ajándékot régen a kántálók, a betlehemezők kaptak; ételfélét, esetleg egy kevés pénzt. Sok helyen a karácsonyfa és a rajta levő nyalánkságok jelentették az ajándékot.

December 25. karácsony napja, a téli napforduló ősi ünnepe, a kerszténységben Jézus földi születésének emléknapja, az életet adó fény megszületésének napja. A magyar paraszti életben a család ünnepe, amikor csak a legszükségesebb munkákat végezték el. Ez a nap a betlehemezés ideje. Az éjféli „misevégző” harangozással fejeződött be a napfordulás, a születés szent időszaka. A megterített karácsonyi asztal, a házi oltár a hálaadás és a könyörgés eszköze volt. December 26. karácsony másodnapja. István napján régen zabot és sót szenteltetett a falu népe, regősök járták a házakat. Istentisztelet után zeneszóval, rigmusokkal köszöntötték fel az Istvánokat.

Az ünnep egyik fénypontja a karácsonyi lakoma. Falun a bútorok közül mindig is az asztalt tartották a legnagyobb tiszteletben. Csak ünnepeken szokták megteríteni. A karácsonyi abrosznak varázsereje volt: bőséget, egészséget hozott; ezért később sütő- vagy vetőabrosznak használták. Az asztalra és az asztal alá gabonát, terménymagokat, szalmát és szénát tettek. A magvak a következő év bő termését biztosították; a baromfinak is adtak belőle, hogy több legyen a tojás. A széna és a szalma a betlehemi jászolra emlékeztette az embereket. Karácsony után az állatok alá tették vagy megetették velük, hogy egészségesek és szaporák legyenek.

Karácsonykor a fő étel a pulyka és a diós-mákos beigli. Szinte valamennyi karácsonyi ételnek volt mágikus jelentése. A bab, a borsó, a mák bőséget biztosított; a fokhagyma védte az egészséget; a diót a rontás elhárítására használták; a méz az életet édessé tette; az alma az egység, egészség, szerelem szimbóluma volt.

A karácsonyi asztal elmaradhatatlan étele a hal. Ez a hagyomány bécsi eredetű, hiszen rántva kell fogyasztani, és ez az elkészítési mód onnan terjedt el. Magyar hagyomány szerint a halpénz, halpikkely sok pénzt jelent. A karácsonyi lakomából az állatoknak is adtak, állítólag ez szerencsét hozott nekik. Az asztalon maradt morzsát vízkeresztig összegyűjtötték, akkor kivitték a szőlőbe és szétszórták, hogy az új évben jó legyen a termés. Gyógyításra is használták a karácsonyi morzsát, parázsra szórva füstjével beteg gyermeket, állatot gyógyítottak. Sok helyen nem szedték le az asztalt, éjjel is ott maradt az étel, hogy a család majd bőségben éljen, és az éjjel betérő Jézuska találjon ennivalót.