Ágynak dönti az országot a válság

Pozsony |

<p>Három év óta most vannak a legtöbben táppénzen – derül ki a Szociális Biztosító statisztikájából. Idén januárban 4,06 százalék volt az ideiglenesen munkaképtelenek aránya. Ez tavaly decemberhez képest 0,27, az egy évvel ezelőtti adatokkal összehasonlítva pedig 0,32 százalékpontos növekedést jelent. Valamennyi megyében magasabb a betegek száma, a legtöbb táppénzes Eperjes megyében volt, 6,62 százalék, a legkevesebb Pozsony megyében, 0,15 százalék. Járási szinten januárban a legtöbben a Sztropkói és az Ólublói járásban íratták ki magukat, a legkevesebben a Garamszentkeresztiben és a Komáromiban.</p>

Táppénzre (és a munkáltató által fizetett bérpótlékra) mindenki jogosult, aki fizeti a betegbiztosítási járulékot. Azoknak is jár a táppénz, akik ún. védelmi időben vannak – a biztosítás fizetésének megszűntétől számított 42 napig. Az ideiglenesen munkaképtelen személynek joga van ez idő alatt a táppénzre és a bérpótlékra.

Az utóbbit az alkalmazottnak a munkáltató fizeti a betegszabadság első 10 napján, majd a 11. naptól a Szociális Biztosító. Az már a „valódi” táppénz. A törvény alapján a munkáltató az első három napban a kivetési alap 25 százalékát, a 4-10. napon pedig az 55 százalékát fizeti. A kollektív szerződésben azonban ennél magasabb százalékot is meg lehet határozni, vannak munkaadók, általában a nagyobb cégek, amelyek a napi bér 80-100 százalékát is kifizetik betegszabadság esetén.

Ha a betegszabadság 10 napnál tovább tart, a Szociális Biztosítónál kell igényelni a táppénz folyósítását – ez a napi kivetési alap 55 százaléka. Ezt az összeget a biztosító a felére csökkentheti, ha az érintett személy önhibájából kényszerül betegszabadságra – például ha alkoholfogyasztás miatt baleset érte. A táppénzt a biztosító teljes mértékben be is szüntetheti, ha a beteg nem tartja be az előírt orvosi gyógymódot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?