Agresszív koronavírus-variáns szedi az áldozatait, hamarosan Szlovákiában is megjelenhet

koronavírus kp

A koronavírus új mutációja kezdett el terjedni Európában. Szakértők szerint az omikron-variánshoz képest egy sokkal agresszívabb változatról van szó.

A BA.4.6 jelzésű variáns először az Egyesült Államokban bukkant fel, nemrégiben azonban már Nagy-Britanniában is azonosították, ezért félő, hogy hamarosan Európa összes országában, így Szlovákiában is megjelenik.

A mutációval fertőzött betegek augusztusban a brit esetek 3,3 százalékát tették ki, míg szeptember elején az arány már 9 százalékra emelkedett.

A BA.4.6 mutáció valószínűleg az omikron-változat alvariánsa lehet – ezt először 2022 januárjában észlelték Dél-Afrikában, azóta világszerte elterjedt. Az új mutáció főként az idős korosztályt veszélyezteti, náluk a halálozási arány is magasabb lehet.

Az új variáns fertőzőképessége ugyan magasabb, azonban általánosságban elmondható, hogy eddig még nem érkezett jelentés arról, hogy súlyosabb tüneteket okozna – írta a ScienceAlert tudományos szaklap.

A triplán oltott személyek sem érezhetik magukat biztonságban, a BA.4.6 mutáns ugyanis ellenálló a korábbi vakcinákkal szemben, ezen csak a negyedik dózis javíthat– figyelmeztettek a szakemberek.

(tvnoviny)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?