Adósságban úszik a Szlovák Rádió és Televízió

Pozsony |

<p>A Szlovák Rádió és a Szlovák Televízió egyesülését követően létrejött új közszolgálati médium, a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) 43 millió eurós hiány örökölt a Szlovák Televíziótól - közölte Miloslava Zemková, az intézmény ideiglenesen megbízott igazgatója.</p>

Ezt a tartozást az intézmény nem tudja saját forrásaiból kifizetni, így a kulturális minisztérium támogatását fogja kérni. Ráadásul a jövőben végrehajtók látogatására is számíthatnak, ugyanis az Omega Plus stúdióval jogerősen pert vesztettek, így a cégnek hatmillió eurót kötelesek fizetni.

Zemková nem zárta ki, hogy induljon az RTVS igazgatói tisztségéért, de nem is erősítette meg.

Az ideiglenes intézményvezető szerint az STV-nek a Towercommal kötött szerződése is tartogathat meglepetéseket, de ezzel kapcsolatban még az Állami Számvevőszék vizsgálatának eredményeire várnak.

Zemková a napokban nyilvánosságra szeretné hozni azt a szerződést, amelyet Štefan Nižňanský december 31-én írt alá a Pragosporttal. Ľuboš Machaj, a televízió ideiglenes igazgatója furcsának tartja, hogy a távozó menedzsment ilyen lényeges szerződést írjon alá, ugyanakkor az intézménynek kötelessége teljesíteni azt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?