Ad: Lomnici: Szűk az ösvény, de nem járhatatlan

Lomnici Zoltán szerint egy írást tettem közzé az Új Szó hasábjain. Valószínűleg arra a cikkre gondol, amelyikben az Új Szó szólaltatott meg, mint független szakértőt.

Az eset kapcsán érdemes leszögezni, Tamás Ilonka néni a saját ügyében természetesen olyan fórumhoz fordul, amilyenhez szeretne. Ezt a jogát sem én, sem más nem vonta soha kétségbe. Miután azonban a beadvány tényét és a mögötte álló érvrendszert Lomnici úr nyilvánosságra hozta, vállalnia kell a nyilvános kritikát is – nem hivatkozhat arra, hogy ez a panaszos magánügye. Állításai szerint ez a beadvány vállaltan a szlovák állampolgársági törvény elleni harc része, ami nem csak a konkrét panaszost érinti. Ha Lomnici úr a nyilvánosság előtt folytatja ezt a jogi eljárást, akkor álságos abban látni az erkölcsi aggályokat, hogy esetleg más is kifejti a véleményét a kérdéssel kapcsolatban. Ez a bíróság esetleges döntésére semmilyen hatással nincs, a közvéleménynek pedig csak jót tesz, ha tisztába kerül a beadvány várható sorsával. Az én szerepem a vitában annyi, hogy az Új Szó kikérte a kérdésben a jogi szakvéleményemet.

De térjünk a tárgyra. Az ellentörvény elfogadása óta többször nyilatkoztam, hogy magát az állampolgárság megvonását Strasbourg nem tudja elítélni, csak az ehhez kapcsolódó egyéb jogfosztásokat, mint a nyugdíj- és egészségügyi ellátás megvonását, vagy a lakcímnyilvántartás rendezetlenségét. Fehér István és Dolník Erzsébet beadványai ezeket a problémákat nem is részletezte, ezért a Bíróság ezt a kérdést érdemben nem is vizsgálta (döntés, 46. cikk). Ha Tamás Ilonka mostani beadványa ezeket a járulékos jogfosztásokat kifogásolja, akkor az ügye ebben akár sikeres is lehet, ezzel kapcsolatban többször is állást foglaltam. A sikeresség feltétele ugyanakkor, hogy a társadalombiztosítási ellátás megvonása ügyében először ki kell használni a hazai jogorvoslati lehetőségeket. Nem tudni, ez megtörtént-e.

Magára az állampolgárságtól való megfosztásra viszont egy esetleges kedvező strasbourgi döntés továbbra sem jelent gyógyírt. Az általam véleményezett sajtónyilatkozat, illetve Lomnici úr több megnyilvánulása a két kérdést alaptalanul egybemossa. Az Alkotmánybíróság nem régi nem-döntésére hivatkozik, azt állítva, hogy az megvonta a jogorvoslati lehetőséget az ügyfelétől – miközben az Alkotmánybíróság magáról az állampolgárság megvonásáról döntött, egy olyan ügyben, ami nem tartozik a strasbourgi Bíróság hatáskörébe, ezért ahhoz az állam nem köteles jogorvoslatot biztosítani. Ez Fehér és Dolník ügyéből már egyértelműen kiderült (57. cikk) annak is, akinek esetleg ez előtte nem lett volna világos.

Lomnici úr a nem régi belügyminisztériumi rendelet kapcsán hivatkozik a diszkriminációt tiltó 12. Kiegészítő jegyzőkönyvre – miközben azt Szlovákia nem is ratifikálta. Milyen relevanciája van ennek az ügy szempontjából? Semmilyen. Remélem, ez az érvelés csak a sajtónyilatkozatba került, nem a beadványba.

Kívánom, hogy Ilonka néni beadványa sikeres legyen, és jogorvoslatot kapjon az őt érintő problémákra. Ugyanakkor a legújabb beadvány sem viszi előre a kettős állampolgárság ügyét. Az alapkérdésben ugyanis Strasbourg nem mondhat mást, mint amit már mondott: maga az állampolgárság megvonása nem ütközik az Európai Emberi Jogi Egyezménybe. Ez pedig a szlovák kormány álláspontját legitimálja, ami a kérdés politikai rendezését nehezíti. Számos emberben kelt most hamis reményt az, hogy az ügy Strasbourgba került – hogy aztán annál nagyobb legyen a csalódásuk. A felelősség ezért nem Tamás Ilonkát terheli. Mindez elbizonytalanítja azokat a panaszosokat, akik sikeresen fordulhatnának a strasbourgi Bírósághoz, de a sorozatos kudarcok és azok összeesküvés-elméletszerű magyarázata elriasztja őket ettől. Számos esetben sérülnek a szlovákiai magyarok emberi jogai. Annak, hogy ezek a sértettek nem keresnek jogorvoslatot, fontos oka a nemzetközi szervezetek elleni indokolatlan hangulatkeltés.

Sokan tisztelik Lomnici Zoltánt azért, mert segíteni próbál az állampolgárságuktól megfosztottakon. Véleménye szerint a harcot „minden lehetséges módon folytatni kell”. Szerintem viszont nem célszerű használni azokat a módszereket, amelyek garantált kudarchoz vezetnek. Ez ugyanis nem segít – ez árt.

Ha már Lomnici Zoltán ismertette erkölcsi aggályait, hadd tegyek én is így az enyéimmel. Számos panaszost képviseltem már Strasbourgban sikerrel. Volt köztük olyan, akinek az ügye nagyon bizonytalan volt. Ilyen esetben soha nem hoztuk előre nyilvánosságra a beadvány tényét, hogy ne keltsünk hamis reményt azokban, akik érdekeltek az ügy sikerében. Ez esetben is ez lett volna a helyes eljárás. Ha az ügy sikeres lesz, Lomnici Úr utólag is learathatná a babérokat. Ha viszont nem, akkor nem kellene a szlovák kormány álláspontját erősítenie az ügy nagydobra verésével, ahogy Fehér István és Dolník Erzsébet esetében is történt. Nem várom el Tamás Ilonkától, hogy felmérje, ügye mennyire esélyes, és annak nyilvánosságra hozatala milyen következményekkel járhat. Ez ugyanis nem az ő szakterülete, ebben nincs semmi sértő. A jogi képviselőjére viszont ez nem vonatkozik. 

Fiala-Butora János