Abortuszkérdésben a lengyel úton

Mária Patakyová
Pozsony |

Alig állt fel az új parlament, azonnal előkerültek a kényes témák. Mária Patakyová emberjogi ombudsman jelentésének elutasításával pedig körvonalazódni látszik a képviselők értékrendje. Az első áldozatok pedig a nők lehetnek.

Mária Patakyová emberjogi ombudsman tavalyi évről szóló jelentését csupán 34 parlamenti képviselő fogadta el, 50 honatya pedig ellene szavazott. Utóbbiak között voltak a szélsőséges ĽSNS tagjai, de a kormánypárti Sme rodina képviselői is. Az ellenzéki Smer és a legtöbb parlamenti széket magának tudó OĽaNO nem volt egységes a kérdésben. Bár a Smer frakciójából senki sem támogatta a jelentés elfogadását, volt, aki nem szavazott, de olyan is, aki tartózkodott. Érdekesség, hogy a nem szavazók táborát erősítette Peter Pellegrini volt kormányfő is. A jelentés elfogadásának ellenzőinek érve világos: az nem tetszett nekik, hogy az ombudsman foglalkozott a LGBTI közösség problémáival, valamint, hogy támogatta a nők reprodukciós jogait azzal, hogy pozitívan viszonyult az országban érvényben lévő művi terhességmegszakításról szóló törvényhez.

Lépésről lépésre
Pár nappal később Anna Záborská, az OĽaNO listáján bejutó Keresztény Unió vezetője közösségi oldalán fejezte ki nemtetszését, hogy 30 éve alatt nem változott semmi az abortuszról szóló törvényben a „számos deklarált keresztény ellenére sem. Most sikerülni fog? Van elég keresztény a parlamentben? Hiszem, hogy így lesz. Muszáj lepésről lépésre haladni.” A törvény értelmében a 12. hétig bárki megszakíthatja terhességét.
Jana Cigániková (SaS), a parlamenti egészségügyi bizottság elnöke a Sme napilapnak úgy nyilatkozott, félő, hogy akárcsak Lengyelországban, a jelenlegi képviselők nálunk is teljesen betiltják a művi terhességmegszakítást. Tavaly az előző parlament már több, az abortuszról szóló törvénymódosítást utasított el. Érdekes azonban, hogy a jelenlegi kormányfő és az egészségügyi miniszter akkor a szigorítások mellett szavazott. Kivételt képezett a szélsőséges Marian Kotleba javaslata, amelyet az OĽaNO akkori frakciójából csak Eduard Heger jelenlegi pénzügyminiszter támogatott.

Cigániková félelmei nem alaptalanok, hiszen biztosra vehető, hogy egy szigorító javaslatot a Kotlebáék 17 fős frakciója támogatni fog, valamint az is, hogy az ugyanekkora Sme rodina frakció tagjai között is lesznek, akik egyet fognak érteni a törvénymódosítással, még ha a pártelnök maga ellenzi is a szigorítást. Egy esetleges szavazáskor valószínűleg a Smer, valamint az OĽaNO képviselői lesznek a mérleg nyelve.

Indokolatlan tiltás
A művi terhességmegszakítások száma hazánkban évről évre csökken. Az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI) szerint tavaly 200-zal kevesebb abortuszt végeztek szlovák állampolgárokon, mint 2018-ban. Ez 5824 esetet jelent, míg 2018-ban ez a szám meghaladta a hatezret. Összességében tavaly a legtöbb abortuszt a Besztercebánya megyében élő nőknél végezték, 994-et. Ebből több mint 200 esetben egészségügyi okokból került sor beavatkozásra. Ezt követik Nyitra megye lakói 977 műtéttel, amelyből 183 abortusznak volt egészségügyi oka. A szlovákiai nők korát tekintve 1313 esetben végeztek művi terhességmegszakítást 30 és 34 év közöttiek körében, míg 25 és 29 év közöttieknél ez a szám 1212 volt. 

Lengyel minta
A művi terhességmegszakítások betiltása magával hozhatja az úgynevezett abortuszturizmus megjelenését. A jelenség nem idegen, hiszen a szomszédos Lengyelországban érvényben lévő szigorú szabályozás miatt sokan Németországba vagy Szlovákiába járnak, ha művi terhességmegszakítást szeretnének. Tavaly összesen 1329 abortuszt végeztek Szlovákiában olyan nőknél, akiknek nem volt itteni lakcímük. Boris Chmel, a NCZI szóvivője lapunkat arról tájékoztatta, hogy nem vezetnek statisztikát arról, mely országokból érkeznek ezek a nők. Megyei lebontásban a legtöbb külföldi a Nyitrai kerületben esett át művi terhességmegszakításon. A nem szlovák állampolgárokon elvégzett beavatkozások száma tavaly hárommal volt több, mint egy évvel korábban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?