Abbahagyta és győzött

Pozsony. Hatéves korától cigarettázott Ján Harakaľ, a Hagyd abba és nyersz című verseny győztese. Azok nevezhettek be, akik vállalták, hogy május 2-ától 29-éig nem gyújtanak rá, és megpróbálnak végleg lemondani rossz szokásukról.

Pozsony. Hatéves korától cigarettázott Ján Harakaľ, a Hagyd abba és nyersz című verseny győztese. Azok nevezhettek be, akik vállalták, hogy május 2-ától 29-éig nem gyújtanak rá, és megpróbálnak végleg lemondani rossz szokásukról. Szlovákiában 1740-en kapcsolódtak be, a győztesről – aki 1000 dollár értékű utazási utalványt nyert – sorsolás döntött. A Homonnai járásból származó nyertes képviseli Szlovákiát a moszkvai nemzetközi sorsoláson, melynek fődíja 10 ezer dollár. „A kétévente megrendezésre kerülő akció népszerűségét jelzi, hogy 2002-ben a világ 69 országából mintegy 700 ezer ember próbált meg leszokni a dohányzásról” – mondta Ľubica Biziková szlovákiai koordinátor. Külön kategóriában „mérkőztek meg” az egészségügyi dolgozók, közülük Bartalos Aurélia dunaszerdahelyi rehabilitációs nővért sorsolták ki győztesnek. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?