A zeneszerző elárulta, milyen lesz az új szlovák himnusz

rozsa
Pozsony |

A Martina Šimkovičová vezette kulturális minisztérium a szlovák himnusz zenei részének módosítása mellett döntött. Az új változat előkészítését az egyik leghíresebb szlovák karmestert és zeneszerző, Oskar Rózsa felügyeli. A zeneszerző újabb részleteket árult el a projektről, egyebek mellett azt is, mik az elképzelései.

Bár korábban úgy tűnt, hogy a szlovák himnusz zenei változatának módosítását a kulturális minisztérium szorgalmazta, a projekt megvalósításáért felelős zeneszerző elárulta, hogy ő kereste meg a szaktárcát.

Mindig összerezzenek, amikor valahol a himnuszunk hivatalos verziójával találkozom. Amíg a cseh mellett volt hallható, addig működött a kontraszt. Amikor azonban önmagában szólal meg, és nem egy gyakorlott együttes játssza, akkor már-már a komédiával határos. Én belül mindig másként hallottam

– nyilatkozta a Denník N-nek Rózsa, aki saját elmondása szerint először 2011-ben vette fel a kapcsolatot a kulturális tárcával. Mivel az akkori egyeztetés eredménytelen volt, újra próbálkozott. A Martina Šimkovičová (SNS-jelölt) vezette minisztérium pedig érdeklődőnek bizonyult.

Lehetőséget adtak, hogy egy 120 tagú szimfonikus zenekarral, egy nagy vegyes kórussal, valamint két gyermekkórussal valósítsam meg az elképzelésem

– pontosított a zeneszerző, aki a Markíza televízió érdeklődésére azt is elárulta, milyen lesz a himnusz új változata.

Rózsa leszögezte, hogy feldolgozása megtartotta az eredeti zenei motívum lényegét, de a tempót kicsit lelassította, a hangsúlyt pedig a dallamosságra helyezte.

Az elrendezés monumentális, szigorú és fenséges, a végén pedig két meglepetés is van 

– magyarázta Oskar Rózsa, majd azt is hozzátette, a szlovák himnusz a történelem során először lesz hallható dúr, tehát vidám akkorddal a végén.

A projekt összköltségének nagysága egyelőre nem ismert. Az azonban biztos, hogy magáért a koncepcióért 9 950 eurót fizetett a kulturális minisztérium.

(Denník N, Markíza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?