A zászló

SCHREIBER LÁSZLÓ

– Harcosok! Balról jön majd a zászló. Maguk vezényszóra fővetéssel tisztelegnek. Fővetéssel, értik? Az állukat felvágják, és azt a hülye fejüket észak-északnyugati irányba fordítják. De nem úgy ám, mint a legelésző birka, hanem egy rántással, hallani akarom, hogy reccsen az a nyamvadt nyakcsigolyájuk.

A katonák az ünnepségre kiadott új zöld gyakorló-egyenruhában álltak az alakulótéren. Éktelen büdös volt az egész század, nincs az a klozet, aminek olyan szaga volna, mint az új gyakorlónak.

– Na, akkor próbáljuk el, elvtársak – mondta Kiss alezredes. – Szecsei őrvezető, maga lesz a zászló.

Szecsei őrvezető komoly ember volt, nem is fiú vagy fiatal férfi, hanem komoly felnőtt ember. Így is indult el észak-északnyugati irányba. Hogy kellő térhez jusson mint zászló.

Búvady azt hitte, hogy Szecsei őrvezető majd megpróbál zászlónak látszani. Megpróbál egy kicsit lobogni a szélben. Egy kicsit hullámzik majd jöttében. Közepes amplitúdóval ingatja majd a fejét jobbra és balra. Himbálja a felsőtestét, mint lobbanó kelmét, és a lábát megmerevíti, mint zöld rudat.

Félt ettől Búvady. Kondora Karcsi bácsi, általános iskolai politechnikatanára jutott eszébe, aki a munkaasztal köré állított tanulóknak a szegecselés műveletét mutatta be. – Körbejár a kalapács! – kiáltotta vidáman a lila orrú, vérvörös arcú tanár. – Ahogy a szaki bácsik mondják – tette hozzá bizalmas nyomatékkal. Aztán valami furcsa törzsi táncba kezdett a satu mellett, egész testével szegecselt, egyszerre ábrázolván a kalapács körkörös mozgását és az öreg szaki bácsik súlyos tapasztalatát. Búvady egy darabig küzdött, csak küzdött, de aztán kitört belőle a röhögés.

– Buvády! A kutyaúristállóját, mit röhögsz, fiam?! – ordította Kondora Karcsi bácsi, és egy csöppet sem hasonlított arra a személyre, akit néhány nappal korábban látott Búvady egy csokor virággal a kezében tétovázni a Rózsadomb étterem előtt. Búvadynak aztán büntetésből ötször fel kellett olvasnia a kerékpározás balesetvédelmi főszabályait. Most csak kettőt említenék ezek közül: Elengedett kormánnyal ne bravúroskodj! Sebességrekordot ne hajhássz!

Lehet képzelni.

Szóval, Búvady tartott attól, hogy Szecsei őrvezető, mint megbízható tisztes, erőfeszítéseket tesz majd a zászló megformálására. De Szecsei még ennél is komolyabb ember volt. Nem himbált, nem ingatott. Csak jött. Alacsonyan, tömzsin, zölden. Rezzenéstelen arccal. Még csak nem is méltóságteljes lassúsággal. Csak sétált. Mint akárki a nagykörúton. Jött mint zászló.

És Búvady erre nem volt felkészülve. Elejtette AMD-70 mintájú géppisztolyát, kitántorodott a sorból, térdre esett, és a röhögéstől fuldokolva, elvékonyult hangon visította Szecsei őrvezetőre mutatva: a záááháászlóóó!

Kiss alezredes hitetlenkedve nézte Búvadyt. Észre sem vette, hogy a futva érkező Dömötör törzsőrmester próbál a füléhez hajolni. Ez nem volt könnyű, mert Dömötör törm. nagy, langaléta ember volt, Kiss alezredes pedig szokatlanul kicsi.

Kiss alezredes döbbenten nézett Dömötör törzsőrmesterre, aztán a század felé fordult.

– Elvtársak. Elhunyt Brezsnyev elvtárs – mondta kétségbeesetten.

Búvady a földet csapkodta az öklével, és úgy röhögött, hogy folyt a szeméből a könny. – Szhhhecshhhei! A záhhhászló!

Kiss alezredes lassan elindult Búvady felé. A többiek feszengve nézték, hogyan közeledik Kiss alezredes, akinek egyébként a sorkatonák a kis francia komikus után a Funi nevet adták.

Az alezredes szorosan Búvady mellé lépett, és rázkódó hátára tette apró kezét.

– Ne sírjon, honvéd elvtárs – mondta szomorúan. – Most mindnyájunknak erősnek kell lenni.

A századon egy kis hullám futott végig, egy kis büdös zöld hullám, várni lehetett, hogy az egész alakulat szétfröccsen nyolcvan hasát fogó, hétrét görnyedő katonára. Mint akik egyszerre kaptak súlyos sebet. De nem történt semmi. A katonák csak álltak hökkenten.

Búvady is felnézett térdeltéből.

– Jó. Nem sírok – mondta komolyan, és becsületesen a kis ember szomorú szemébe nézett.