A Za ľudí képviselőivel tárgyalt Matovič, ragaszkodnak a lemondásához

Igor Matovič
Pozsony |

Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök a Za ľudí képviselőivel tárgyalt, a találkozón kijelentette, tisztában van a helyzet komolyságával, és azzal is, a képviselők miért jutottak arra az elhatározására, hogy a lemondását kérik – mondta Juraj Šeliga, a Za ľudí, valamint a parlament alelnöke.

Jana Žitňanská, a párt parlamenti klubjának vezetője azt mondta, sajnálja, csak kedden került sor a találkozóra. Hozzátette, a megoldás kulcsa most Matovič kezében van, és reméli, államférfihoz méltó döntést hoz. Hozzátette, aligha tudja elképzelni, hogy a Matovič-kormány folytassa a munkát. A Za ľudí továbbra is a négypárti koalícióra épülő kormányátalakítást akar.

Šeliga közölte, a Za ľudí képviselői elmagyarázták Matovičnak, miért ragaszkodnak a távozásához. „Semmi sem változott, továbbra is fenntartjuk, amit korábban mondtunk. A miniszterelnök végighallgatott bennünket, és azt mondta, érti, miért és hogyan jutottunk erre a döntésre. Mi közöltük vele, hogy bármikor készek vagyunk tovább tárgyalni. Az az érdekünk, hogy megmaradjon a négypárti koalíció” – magyarázta Šeliga, és hozzátette, folytatódnak a tárgyalások.

Žitňanská kijelentette, most minden Matovičon múlik. Elmondta, a Za ľudí mozgalom szerint a kisebbségi kormányzás nem megoldás. Žitňanská hozzátette, az, hogy Matovičcsal együtt távozzon Richard Sulík miniszterelnök-helyettes, az SaS elnöke is, Veronika Remišová, a Za ľudí elnökének személyes kérése. Amint a párt értesül a miniszterelnök álláspontjáról, a párt képviselői klubja és elnöksége megvitatja a további lépéseket.

Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügyi miniszter nagyon pozitívan értékeli, hogy a miniszterelnök találkozott a párt képviselőivel. Szerinte a kormányfőnek látnia kell, hogy a Za ľudí elnöksége egységes a döntést illetően. „Konkrétan nem nyilatkozott a Za ľudí kérésével kapcsolatosan” – mondta a találkozót követően, és megjegyezte, Matovič álláspontja nem egyértelmű. Kolíková szerint számos lehetőség kínálkozik a válság megoldására. „Ha a helyzet semmit sem változott volna, a képviselői klub minden bizonnyal azonnal és határozottan reagált volna” – reagált Kolíková arra a kérdésre, ha a miniszterelnök mégsem mond le, fennáll-e a veszély, hogy szétesik a Za ľudí képviselői klubja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?