A vírus csúnyán elbánt az utazási irodákkal

strandpapucs
Pozsony |

A koronavírus-járvánnyal együtt járó megszorítások miatt tavaly történelmi mélypontra zuhantak vissza a szlovákiai utazási irodák: az ügyfeleik száma 88, a bevételük 87 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest – derül ki a Statisztikai Hivatal legfrissebb felméréséből.

„Míg 2019-ben 692 ezren üdültek külföldön a szlovákiai utazási irodákon keresztül, tavaly csupán 51 ezren” – mondta el lapunknak Jana Morháčová, a Statisztikai Hivatal szóvivője. Akik rászánták magukat a külföldi nyaralásra, azok közül a legtöbben, nagyjából 11,5 ezren, Horvátországot választották, amit Görögország, Ausztria és Olaszország követett. Töredékére esett vissza a szlovákiai utazási irodák által behozott külföldi turisták száma is, alig haladva meg a 25 ezret. Morháčová szerint a legtöbben Ausztriából, Csehországból, Németországból és Svájcból érkeztek. A katasztrofális év az utazási irodák bevételein is meglátszott. Míg 2019-ben ezek meghaladták a 749 millió eurót, tavaly 99 millió euróra zsugorodtak. A leglátványosabb visszaesést, csaknem 90 százalékosat a Pozsony megyében regisztrált utazási irodák érték el, míg a Zsolna, Eperjes és Trencsén megyében bejegyzetteknél 62–70 százalékos csökkenést mértek. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?