A vasárnapi vihar a D4/R7 építkezésén is károkat okozott

D4/R7
Pozsony |

A vasárnapi (június 14.) vihar következtében károk keletkeztek a pozsonyi nullás körgyűrű egyik építkezési szakaszán. Ezt a Szlovák Közlekedési és Építésügyi Minisztérium is megerősítette a TASR hírügynökségnek kedden.

A tárca a kivitelező cégtől állásfoglalást, a Nemzeti Autópálya-társaság (NDS) geotechnikusától pedig szakértői véleményt kért. Ezek alapján tesz további lépéseket.

A tárca emlékeztetett, hogy az építkezésért a kollaudálásig a kivitelező felel. A pozsonyi körgyűrű esetében a konzorcium az átadást követően még 30 évig vállalja az út karbantartását.

A TASR birtokában van két videofelvétel, amelyek dokumentálják a vasárnapi vihar okozta földcsuszamlásokat. Miroslav Dragun, Ligetfalu képviselője is felhívta a figyelmet, hogy a D4-es autópálya építkezésén, Horvátjarfalu mellett megrongálódott a földsánc. „Jön egy vihar, és az új körgyűrű elkezd szétesni” – kommentálta a közösségi hálón közzétett videót, melyen jól látható a földcsuszamlás.

Vasárnap erős vihar csapott le Horvátjárfalura. Az imeteo.sk portál szerint 115,6 mm mennyiségű csapadék zúdult le, ami azt jelenti, hogy 110 liter víz jutott minden négyzetméterre. Az özönvízszerű eső elárasztotta az utcákat, pincéket és a kerteket is.

A TASR állásfoglalást kért a fő kivitelezőtől, a D4R7 Construction vállalattól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?