A vásár szerencseszáma

A sokak által balszerencsésnek vélt napon, május 13-án, pénteken nyitotta meg kapuit az idei pünkösdi kiállítás és kézműves vásár. Ráadásul sorrendben ez volt a tizenharmadik, melyet a „Híd” Vállalkozók Együtt Egymásért Alapítvány szervezett.

Már csütörtöktől készültek a kiállítók installációi a Pézsa Tibor Sportcsarnokban, a vásárosok jórészt csak péntektől rendezkedtek be a csarnok melletti területen. A kiállítók és a vásárosok a tavalyinál magasabb színvonalra törekedtek. Az árusok között volt igazi kézműves, nem is egy, megbújva a viszonteladók erős szélben mórikázó fehérneműi között. Bent, a sportcsarnok fedett területén is kevesebb volt a nem oda illő portéka, jobbára a régió kis- és középvállalkozásai sorakoztak fel. Az árnyalatnyi fellendülésre Kiss Antal, az önkormányzati kabinetiroda vezetője adott magyarázatot a rendezvény ünnepélyes megnyitója előtt. Elmondta, hogy a Híd Alapítvány szervező munkája mellett a város is képviselteti magát az eseményen. Minden ilyen neves alkalomkor igyekeznek megragadni az alkalmat, hogy a turizmus fejlesztéséhez szorosan kötődő elemeket – élményfürdő, a bazilika díszkivilágítása, Esztergom fesztivál-fővárossá növekedése stb. – bemutassák.

– A szocializmus éveiben méltatlanul háttérbe szorított Esztergom mára a térség valódi fővárosa lett – mondta Kiss Antal. Ennek bizonyítéka – tartja a kabinetfőnök –, hogy a város meghívást kapott a novemberben Canterburyben megrendezésre kerülő Európa-vásárra, amire Esztergom komoly kulturális és gasztronómiai bemutatkozással készül. Nem csak a várost, de az Ister-Granum Eurorégiót is képviselik, elfeledettnek hitt településeket és azok kulturális gyöngyszemeit sorakoztatják fel. Esztergom feladata felkutatni, ápolni és megmutatni ezeket a nagyszerű kincseket. Ugyanígy a vásározó hagyomány felelevenítése is, hogy ismertté váljanak az évszázados értékek, s legfőképpen a magyar áruk és termékek – tette hozzá az iroda vezetője. A továbbiakban kifejtette, hogy Esztergomban a kézművességnek újra piacot kell teremteni. Bécs és Budapest között Esztergom több száz évvel ezelőtt a vásárosok és a kultúrák vonulásának útjába esett, nem szabad hagyni, hogy a multikulturális nyomás és a globalizáció eltemesse a nemzeti hagyományt, a magyar értékeket – mondta végül Kiss Antal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?