A vártnál több mulasztást találtak a gazdák ügyeivel kapcsolatban

gazdák matečná
Pozsony |

A gazdák ügyeivel kapcsolatban megvizsgált 36 ügyirat közül tíz esetben találtak mulasztást. A Főügyészség (GP) kilenc ügyben eljárást indított. Az egyéni mezőgazdasági termelőkkel kapcsolatos büntetőügyek átvizsgálásának eredményeit hétfőn mutatta be Jaromír Čižnár főügyész.

 

A vizsgálat alá vetett összesen 36 ügyirat közül eggyel foglalkozott a speciális ügyészség. Tíz esetben találtak mulasztást, ami Čižnár szerint elég magas szám. Kilenc esetben utasítást adtak a büntetőeljárás indítására.      

Čižnár elmondta: az első fordulóban 16 ügyiratot vizsgáltak át a nagymihályi járási ügyészségről, kettőt pedig a kassairól (Košice). A második körben további 13 ügyiratot ellenőriztek a nagymihályi járási ügyészségről, négyet pedig a Kassa-vidéki járási ügyészségről. Több esetben is kiderült, hogy a rendőr törvénytelenül utasította el a büntetőügyet, illetve az ügyészt. Ezekben az esetekben jogsértés bűntettének a gyanúja merült fel, veszélyes fenyegetésről vagy környezet ellen elkövetett bűncselekményről volt szó. Ezeket az eseteket a Trencséni Kerületi Ügyészség felügyeli.

 

Čižnár az ellenőrzésekről Gabriela Matečná (SNS) földművelésügyi miniszterrel is beszélni akar a közeljövőben. „A PPA (Agrárkifizető Ügynökség, a TASR megj.) ellenőrző rendszerében nagyon sok a hiányosság, és ez rendszerbeli hiba” – hangsúlyozta a főügyész. Szerinte a PPA ellenőrző rendszere ki van szolgáltatva egyesek önkényes döntéseinek.       

Hozzátette: különös, hogy az egyes projektekben ugyanazok a nevek ismétlődnek. Čižnár szerint ezek a problémák nemcsak Kelet-Szlovákiát érintik, hanem az egész ország területén jelentkeznek. „Ezekben a megyékben az érintett rendőröknek nem hisznek az emberek, és én ezen nem csodálkozom” – jegyezte meg Čižnár azzal, hogy ha az ügyész nem veszi észre a rendőrök mulasztásait, akkor rosszul végzi a munkáját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?