A V4-ek kiálltak az együttműködés erősítése és a bizottsági munka élénkítése mellett

Pozsony |

<div>A parlamenti demokrácia kérdései, az információs társadalom megerősítése, valamint a fiataloknak a közéletbe való bevonása voltak a fő témák a visegrádi négyek parlamenti vezetőinek találkozóján pénteken Pozsonyban, a résztvevők közös nyilatkozatban álltak ki az együttműködés erősítése és a parlamenti bizottsági munka élénkítése mellett.</div><div>&nbsp;</div>

A V4-ek parlamenti vezetői közös nyilatkozatukban hangsúlyozták, hogy a továbbiakban erősíteni kívánják az együttműködésüket, kiemelten a találkozó központi témáit képező területeken - mondta el az MTI-nek a V4-es találkozó után Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, aki a rendezvényen Magyarországot képviselte.   
Hozzátette: a találkozó résztvevői az együttműködés erősítését nem csupán az elnökségi szinten látják szükségesnek, hanem - mint az már a mostanit megelőző budapesti ülésen is megfogalmazódott - a parlamenti bizottságok erőteljesebb bevonását, a bizottsági munka élénkítését is.   
Az Országgyűlés alelnöke szerint ennek az elképzelésnek a gyakorlati vonzatai már most láthatóak, egyebek mellett abban, hogy az elnöki találkozó előtt üléseztek a részt vevő országok parlamenti bizottságai is, amelyek áttekintették saját szakterületeiket. "Egy professzionálisabb munka kezdődött meg a V4-ek ülésein" - értékelte az újításokat Jakab István, hozzátéve: a bizottságok bevonása hatékonyabbá teszi a parlamenti együttműködést, ami az Európai Unió (EU) és az Európai Parlament (EP) irányába egyesített, az eddiginél lényegesen nagyobb erőt megjelenítő állásfoglalást jelent.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?