A terrorista előtt egy eszme lebeg

Amerika hadat üzent a terrorizmusnak és minden támogatójának. Felmerül a kérdés: ki a terrorista, hogyan lehet azonosítani? Erről és a terror okozta konfliktusokról Dušan Ondrušek pszichológussal, a PDCS Polgári Társulás, a Konfliktusmegelőző és -kezelő Központ igazgatójával beszélgettünk.

Hogyan jellemezné a terroristákat?

Rendkívül szűk látókörű emberek, akik szerint a cél szentesíti az eszközt, és ezért az erőszaktól sem riadnak vissza. Mindent kiszűrnek, ami nem illik az ő világképükbe, csak a saját megoldási lehetőségüket ismerik el, minden mást elutasítanak.

Ez a fanatizmus?

Igen, amikor egyetlen eszmén kívül semmi mást nem tisztelnek.

Még saját életüket sem, s számunkra ez a felfoghatatlan. Mivel magyarázható ez?

Számunkra az a természetes és normális, ha egy élőlény megpróbál életben maradni. Az embereknek normális körülmények között nincsenek öngyilkossági hajlamai. Ha pedig valaki mégis véget vet életének, megpróbálunk rájönni, miért, milyen – esetleg beteges – változás játszódhatott le benne. Régen hőssé nyilvánították azokat, akik valamilyen eszméért magukat is képesek voltak feláldozni. Nem hiszem, hogy az emberi élet alacsonyabb értékű lenne az eszménél. Ha egy eszmét csak emberéletek árán lehet megvalósítani, akkor valami nincs rendben az elgondolással. Nem halálba kell kergetni az embereket, az eszmét kell átértékelni.

Ahhoz, hogy a terroristák ellen hatékonyan lehessen fellépni, nem árt megvizsgálni, mi motiválja őket. Afganisztán a szegénység, a nyomor, az éhség országa. A terrorizmus összeffügg az embertelen életkörülményekkel?

Inkább olyan hasonló jelenségről van szó, mint a szektákban. A szektatagok előtt is egyetlen eszme lebeg, nem észlelik az egész valóságot. A terroristák viselkedését bizonyos patológiai állapothoz is hasonlíthatjuk.

Tehát egyfajta betegségként is felfogható? Lehet gyógyítani?

Nem tudom, mert sajnos, neveléssel, szoktatással, egyfajta „agymosással” is „létre lehet hozni” a terroristákat. A reményvesztett vagy labilis embereknek könnyen bemagyarázható, hogy az az eszme a fontos, mely értelmet ad értéktelen életüknek. Ami viszont érdekes: a terrorizmus kezd új formát ölteni. A 20. században elsősorban individuális, kevés áldozatot követelő terrorizmusról beszéltünk. Ám a tokiói metró elleni, illetve az oklahomai támadás óta változott a helyzet. Tudatosítani kell: a 21. században tömeges terrorizmus is létezik, azaz valamilyen ferdített eszméért tömegek képesek feláldozni több ezer ártatlan ember életét, miközben a sajátjukat sem kímélik.

Az arab országok lakosai különbözően reagáltak az Egyesült Államok megtámadására és az USA válaszára. Egyesek igazságosnak tartják az amerikai ellentámadást, mások bin Ladentől megbabonázva készek részt venni a meghirdetett szent háborúban. Egyszerű, többnyire iskolázatlan, szegény emberekről van szó. Van remény arra, hogy valaha is felfogják: az amerikaiak támadása nem ellenük, hanem a gonoszság és a rossz ellen irányul?

Két lehetőség van: vagy úgy osztályozzuk a világ történéseit, hogy vannak győztesek és legyőzöttek, és az egyik győzelme automatikusan a másik vereségét jelenti, vagy tekintettel vagyunk másokra is, és mindenki számára elfogadható megoldást keresünk. Az előbbi hozzáállás jellemzi a múltat és részben a jelent. Az embereknek a jövőben meg kell tanulniuk máshogy értelmezni a világot és azt, hogy az egyik győzelme nem feltétlenül jelenti a másik vereségét. A világtól elzárt, reményvesztett, mélyen vallásos emberekkel könynyű elhitetni: Amerika a nagy ellenség, aki rosszat akar, ezért el kell pusztítani. Sokkal nehezebb ilyesmit bemagyarázni azoknak, akiknek volt lehetőségük tapasztalni a világ sokrétűségét.

Amerika többször hangsúlyozta, Afganisztán és az iszlám a barátja, a terrorizmus az ellensége, nem az iszlám ellen harcolnak. Viszont ha ennyire szűk látókörű és véleményüket nehezen megváltoztató emberekről van szó, valószínűleg mégis az iszlám elleni támadásként fogják fel az eseményeket. Nem fajulhat ez két vallási rendszer háborújává?

Ilyen jellegű jóslatok is elhangzottak, és a Huntigton-elmélet szerint a komoly konfliktusok a civilizációk találkozásánál keletkeznek. Nem hiszem, hogy az események ilyesmibe torkollnak. Az összes vallás manapság nagyon sokrétű, úgyhogy a vallási ideológiák közötti hagyományos értelemben vett határok – melyek korábban sokszor az országhatárokkal egyeztek – már nem léteznek.

A háború mégis csak háború, és előjönnek a jól ismert frázisok: a gyűlölet gyűlöletet szül, az erőszak erőszakot vált ki... Felmerül a kérdés: csak fegyverekkel lehet megoldani a konfliktust?

Ez nem a szó hagyományos értelmében vett háború, inkább évekig tartó küzdelemről, harcról, a hidegháborúhoz hasonló jelenségről van szó. Diplomáciai, politikai, társadalmi, gazdasági és egyéb síkon is frontot kell nyitni. Most épp a katonain folyik a harc, de ez is nagyon célirányos, miközben ügyelnek arra, hogy ne alakuljon át széles katonai konfliktussá.

A támadás következtében várhatóan Szlovákiába is csoportosan érkeznek majd afgán menekültek. Fokozódhat az idegengyűlölet? A terrorizmus ellenes harc a faji indítttatású bűncselekményekhez nem szolgál majd ürügyül a bőrfejűeknek?

Nem lehet kizárni, de remélem, nem. Ha mégis előfordul, bízom benne, csak egyedi esetként. Menekültekre számítanunk kell, és remélem, az emberekben inkább a szolidaritás erősödik, és segítenek a háború elől menekülőknek.

Tegyük fel, a terrorizmusellenes harc sikeres lesz. Ahhoz, hogy a terrorizmus a jövőben ne erősödjön, az emberek fejében kell változásnak történnie. Közeledni fog egymáshoz a két különböző világ?

Erről meg vagyok győződve.