A télapó tűzhalála

Bizonyára önök is látták a falra akasztható, éneklő pontyot bemutató tévéshopreklámot. Ideális ajándék. Lassan elfeledhetjük az ócska, posztszocialista gusztustalanságokat, helyettük itt vannak a trendy, nyugati import giccsek. És mivel mára presztízskérdés lecserélni az ütött-kopott, régi gömböket, és a háztartási gépek és pulóverek helyett is illik néha felesleges, ám drága dolgokkal meglepni szeretteinket – nézzünk szét a piacon.

Műfenyőkből hatalmas a választék. Ma már a díszítéssel sem kell bajlódnunk, csak rámutatunk a kékben, pirosban vagy aranyban pompázó műanyag fára, és már „csomagolják” is nekünk. Tavaly jelentek meg a vicces kis éneklő műfenyők, melyek zavarba ejtően széles repertoárral késztetik megállásra és „befelé fordulásra” a vásárlót. Az árusok szerint jól megy a bolt, sokan vannak, akik fogékonyak az ilyesmire. A túlkoros hajasbabára emlékeztető, elemes vagy vezetékes, különböző mozgásokat végző télapókat főleg cégtulajdonosok vásárolják, a tárgyalóteremben, vagy a váróban rekemül oldják a feszült légkört. Idén a borsos áru, színes, import karácsonyfadíszek zavarba ejtő választékával szembesülhetünk a boltokban, ám a leglátványosabb felfutás az árusok állítása szerint a gyertyabizniszben tapasztalható. A mindenszentekről megmaradt készletet fenyő-, kókusz-, eper- és vaníliaillatú, rikító színű gyertyák egészítik ki, emellett megjelentek a söröspohárba, kávéscsészébe vagy elegáns pezsgőspohárba öntött borzalmak. Kedvencem a mintegy 30-centis, télapó-gyertya. Kapható a nagyobb külföldi tulajdonú bevásárlóközpontokban, és bátran ajándékozható horrorfilmekre fogékony gyerekeknek, akik bizonyára rezzenéstelen arccal nézik végig a télapó tűzhalálát.

Élő mikulásokból is egyre nagyobb a kínálat. Szent Miklós modernkori imitátorai meglehetősen slendrián módon öltöznek, gyakran hiányzik a szakálluk, és a piros köpenyhez sem ragaszkodnak. Néha párban dolgoznak, ketten jelennek meg a kicsik előtt, hogy az illúziórombolás még teljesebb legyen. A csokimikulások öltözködési szokásai sem javultak tavaly óta, kék, zöld, sőt ezüst is kapható belőlük, némelyiknek még a puttony is hiányzik a hátáról, sőt az emblematikus, jogvédett lila színt preferáló svájci cég a lila tehenek mellé lila csokimikulásokat is piacra dobott.

„Karácsonyi giccs”-szókapcsolat nincs az értelmező szótárban, bizonyára azért, mert a jelenség viszonylag új keletű. A giccs egyenlő a megvásárolható boldogsággal, minden személyes érintettséget eleve kizár, a birtoklás vágyát azonban maradéktalanul kielégíti. A szó a 19. század végén jelent meg a festészetben, eredetileg ízléstelen festményt, rossz műalkotást jelölt, az utánzások, reprodukciók és utánérzések világát. Később a kisember önámítással párosuló felkapaszkodási kényszeréhez igazították, elterjedését pedig a tömeges árutermelésnek, a fogyasztói kultúrának köszönheti. A fogyasztókat a karácsonyi kultúrkör giccsipara is vonzza, a készülődés óriásbazárjellege ezért ma már az ünnepvárás része.

Aki nem hiszi, hogy manapság bármiből lehet karácsonyi szimbólum, kölcsönözze ki a videotékából a South Park című kultuszrajzfilm kritikus szemléletű karácsonyi epizódját, benne Hankie úrral, aki a Jézuska helyett bukkan fel, méghozzá nem a kéményből, hanem a vécéből.