A tanulók 92 százaléka vesz részt a tantermi oktatásban

Branislav Gröhling
Pozsony |

Jelenleg a tanulók 92 százaléka vesz részt a tantermi oktatásban, a maradék 8 százalék távoktatásban tanul – jelentette ki a kormány szerdai ülését követően Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter, és rámutatott, hogy a romló járványhelyzet ellenére sikerül a korábbi szinten tartani a tantermi oktatásban résztvevő gyerekek arányát. „Sőt, az elmúlt héthez képest kicsivel jobb is a helyzet, akkor a tanulók 90 százaléka járt iskolába” – emlékeztetett a miniszter.

Az otthon maradó 8 százaléknyi gyerekből 6,4 tud részt venni az online oktatásban, a többiek feladatlapok segítségével tanulnak. Az adatokat az iskolák 83 százaléka küldte el a minisztériumnak.

Gröhling elmondta, hogy az elmúlt héten 297 ezer antigéntesztet végeztek az iskolákban, ezek 1,2 százaléka lett pozitív. „Jelenleg az iskolai alkalmazottak 1,9 százaléka fertőzött, a gyerekeknek a 0,9 százaléka” – tette hozzá.

A miniszter örömét fejezte ki, hogy magas az iskolai alkalmazottak átoltottsága. „Dunaszerdahelyen a 79 százalékuk van beoltva, Pozsonyban a 75 százalékuk, Vágsellyén és Eperjesen a 74 százalékuk, Rózsahegyen a 72 százalékuk. Ez is segít abban, hogy nyitva tudjuk tartani az iskolákat” – hangsúlyozta ki Gröhling.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?