A tanárok nemcsak a diákoknak, hanem a kormánynak is kiállították a bizonyítványt

Vladimír Crmoman, a Szlovák Pedagóguskamara elnöke csütörtökön 190 névjegyet adott át a kormányhivatalban. Ezek olyan tanárok adatait tartalmazzák, akik a rossz bérezési feltételek miatt kénytelenek voltak elhagyni a tanári pályát.
Pozsony |

Péntektől kiürülnek az iskolapadok, a diákok számára megkezdődik a két hónapos nyári szünet. A bizonyítványosztás alkalmából több politikus is ünnepi beszédet mondott, a tanárkamara pedig a kormány épülete előtt fejezte ki elégedetlenségét az elhanyagolt oktatásügy és a nem megfelelő bérezés miatt.

Július elsejétől mintegy 700 ezer diák számára fejeződött be a 2021/2022-es tanév. Az alapiskolákban több mint 490 ezer, a középiskolákban pedig több mint 214 ezer diák kezdheti el a nyári vakációt.

Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter a tanév lezárása alkalmából elmondta, tisztában van vele, hogy a tanároknak talán még sosem kellett ilyen feszült helyzetben nyári szünetre vonulniuk, mint idén.

„Egyrészt tudom, hogy sokaknak hiányozni fognak a diákok, a munka és az iskola, másrészt viszont egy ilyen nehéz időszak után mindenkinek szüksége van arra, hogy kicsit kipihenje magát”

– jelentette ki a miniszter, utalva arra, hogy ezt a tanévet is jelentősen befolyásolta a koronavírus-járvány, ezt követően pedig az Ukrajnából menekülő diákok elhelyezése.

A tárcavezető továbbá kiemelte, számos olyan változáson dolgoznak, amely szeptembertől megkönnyítheti a pedagógusok munkáját, illetve javíthatja az oktatás minőségét. Ezek közé tartozik például, hogy azokban az iskolákban, ahol egészségügyi problémákkal küzdő diákok vannak, megjelennek a nővérek, az óvodákban pedig a segítő asszisztensek. Emellett igyekeznek elkülöníteni anyagi forrásokat a megemelkedett villanyárak fedezésére is. Gröhling hangsúlyozta, a következő tanévtől már rendelkezésükre áll az Európai Unió helyreállítási alapja, amelyből az óvodák és az általános iskolák kapacitásainak kibővítését tervezik, de ezekből a forrásokból újítanák fel az étkezdéket, a tornatermeket és a sportpályákat is.

 

A miniszter a diákoknak azt üzente, reméli, hogy a nyári szünet után örömmel térnek vissza az iskolapadba. Továbbá megkérte a gyerekeket, hogy köszönjék meg a tanárok áldozatos munkáját.

Egyelőre tárgyalnak

Zuzana Čaputová államfő szintén megköszönte a pedagógusok egész éves fáradozásait, különös tekintettel a járványra és a háborúra. Mint mondta, mindezt olyan fizetésekkel kellett végigcsinálniuk, amelyeket korántsem lehet kielégítőnek nevezni. A köztársasági elnök szerint az állam továbbra sem tekinti prioritásnak az oktatási rendszer stabilizálását, és reméli, hogy ez mielőbb megváltozik. A diákoknak azt üzente, akkor se keseredjenek el, ha rosszabb jegyek szerepelnek a bizonyítványban.

"Az élet nem egy bizonyítványon múlik. Vegyétek ezt úgy, mint egy lehetőséget arra, hogy tanulhattok a hibáitokból”

– fogalmazott Čaputová.

Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök kiemelte, örül, hogy a tanévzáró már járványügyi óvintézkedések nélkül zajlott. A kormányfő úgy véli, az iskolának elsősorban nem a jegyekről kellene szólnia, hanem arról, hogy a gyerekek hasznos dolgokat tanuljanak meg az életről. Éppen ezért is készítik elő a tananyagok megreformálását. A pedagógusok megbecsültségével kapcsolatban Heger azt mondta, a kormány lépései igenis arról árulkodnak, hogy fontosnak tartják az oktatásügyet, a nyár folyamán továbbra is tárgyalnak majd a szakszervezetekkel a tanárok béremeléséről.

500 eurós kompenzálás

Pár héttel ezelőtt több ezer pedagógus tüntetett a fővárosban a magasabb bérekért. 

A téma a koalíciót is megosztja, Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter és Branislav Gröhling már hetek óta azon vitatkoznak, miből kellene finanszírozni a fizetésemelést. A pénzügyminiszter szerint a szeszes italokra, a dohányipari termékekre, a szerencsejátékokra, valamint a leggazdagabb cégekre kivetett adók megemelésével lehetne plusz forrásokhoz jutni, az SaS számára azonban az adóemelés nem elfogadható. Matovič végül azzal állt elő, hogy a közalkalmazottaknak, így a tanároknak is egy 500 eurós egyszeri juttatást kínált fel, azzal, hogy emellett mihamarabb szeretnének megegyezni a jövő évi béremelésről is. Az 500 eurós juttatásról még a koalíciónak is meg kell egyeznie.

Pavol Ondek, az Oktatási és Tudományos Dolgozók Szakszervezetének (OZPŠaV) elnöke kijelentette, az említett összeg pusztán kompenzációnak tekinthető, és a béremelésre továbbra is szükség van. Ondek úgy véli, a kormánynak legalább 10 százalékkal kellene növelnie a fizetéseket. Ha ez nem történik meg, a pedagógusok szeptemberben újra tüntetni fognak.

Névjegyek a kormányhivatalnál

A tanárok azonban továbbra is hangot adnak az elégedetlenségüknek. Csütörtökön a Szlovák Pedagóguskamara (SKU) a kormányhivatal előtt hívta fel a figyelmet arra, hogy a tanári pálya már így is hiányszakmának számít, és ha a kabinet nem javít a bérezési feltételeken, akkor a helyzet csak romlani fog. Az oktatási minisztérium adatai alapján az idei tanévben mintegy 52 ezer teljes munkaidős és 10 ezer részmunkaidős pedagógus tevékenykedett, az SKU szerint azonban a számuk rohamosan csökken. Vladimír Crmoman, a kamara elnöke 190 névjegyet adott át a kormányhivatalban, amelyek azoknak a tanároknak az adatai tartalmazzák, akik a megélhetési problémák miatt kénytelenek voltak elhagyni a pedagógusi pályát. Közéjük tartozik például Michal Tlelka, aki 10 év pedagógusi munka után keres új állást.

„Hogyan szeretnének minőségi tanárokat az oktatási rendszerbe csalogatni, ha a kezdőfizetés nettó 700 euró?”

– tette fel a kérdést a pedagógus. Megjegyezte, a tanári munka ugyan elégedettséggel tölti el, de a jelzáloghitelt ezzel nem lehet kifizetni.

Crmoman emlékeztetett, hogy június végén Matovič bocsánatot kért a tanároktól, amiért a koalíciós pártok közti konfliktusban egyfajta túszként szerepelnek. Szerinte azonban ezt a bocsánatkérést csak akkor lehetne komolyan venni, ha a pénzügyminiszter betartaná a 2021 decemberében tett ígéretét, és előállna egy olyan javaslattal, amelynek köszönhetően a tanárok fizetésemelését az alkotmányba foglalnák. Így lehetne elkerülni, hogy a politikusok ne a saját támogatottságuk növelésére használják fel ezt a témát. Crmoman ezért fel is szólította az oktatási minisztert, hogy saját maga álljon elő egy ilyen javaslattal, és ennek elfogadásához kösse a lemondását is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?