A Szövetség és a Magyar Fórum egymásra mutogat

Forró Krisztián, a Szövetség elnöke (balra) és Simon Zsolt, a Magyar Fórum vezetője (jobbra) az Új Szó-stúdióban 2021 őszén még egy kézfogásnyira volt egymástól (Fotó: Norbert Skaličan)
Pozsony |

Továbbra sem közeledik egymáshoz a Szövetség és a Magyar Fórum, ráadásul a két párt egymást hibáztatja azért, hogy a megállapodásuk nem körvonalazódik. A felmérések szerint azonban a választók többsége azt szeretné, ha együtt indulna a két szereplő.

Forró Krisztián, a Szövetség elnöke a párt sajtóosztályán keresztül lapunknak azt nyilatkozta, a Magyar Fórummal való egyezség útjában egy, az utóbbi által megfogalmazott feltétel áll. Forró szerint Simon Zsolt, a Magyar Fórum elnöke a párt nevének megváltoztatásához kötötte a Szövetség jelöltlistáján való indulását. „Ezt nem tartjuk reálisnak, hiszen pártunk három magyar párt szövetségeként jött létre úgy, hogy egy név alatt egyesültek. Amennyiben elállnak az ultimátumtól, nyitottak vagyunk a további tárgyalásokra, hiszen közösségünk érdeke, hogy egy közös listája legyen a Szlovákiában élő magyaroknak” – közölte Forró.

Simon álláspontja

Simon szerint nem igaz, hogy ők ultimátumot adtak volna a Szövetségnek, egyebek mellett azt javasolták, hozzanak létre egy új jogi szubjektumot, egy választási pártot, amelynek a listáján mindketten elindulhatnak. „A Szövetség azonban ezt az alternatívát elutasította” – mondta a Magyar Fórum elnöke. Hozzátette, Forróék azt javasolták, ők lépjenek a Szövetség listájára. Simon szerint ez is egyfajta ultimátum, és arról beszélt, ők több javaslatot is tettek a két párt együttműködésére, de ezekkel kapcsolatban is negatív választ kaptak.  „A Magyar Fórum nem fog úgy indulni, hogy a nap végére megszűnjön” – szögezte le. Hozzátette, a két párt közötti együttműködésnek tükröznie kell azt a támogatottságot, amelyet a közvélemény-kutatások mértek. „Egy a háromhoz, esetleg egyharmad, kétharmad a két párt közti erőviszony” – állította. A Szövetség átnevezésével kapcsolatban arról beszélt, ez csak a lehetséges megoldások egyikeként merült fel. A Magyar Fórum elnöke szerint jelenleg a labda a Szövetség oldalán pattog, tőlük kell érkezzen megkeresés. Simon kijelentette, amíg Forróék nem változtatnak az álláspontjukon, ő nem akar a két párt együttműködésének kérdésével foglalkozni. Úgy látja, egyre inkább úgy tűnik, a Szövetség esetében egyfajta mozgás tapasztalható a Robert Ficóval való együttműködés terén. Majd arról beszélt, ők szlovák pártokkal is kapcsolatban vannak. Eduard Heger Demokraták nevű új formációjával azonban még nem keresték egymást.

A felmérések

Ahogy arról beszámoltunk, a Fórum Kisebbségkutató Intézet Szociológiai és Demográfiai Kutatások Részlege január 20. és február 17. között készített egy közvélemény-kutatást. 1051, Dél-Szlovákiában élő, magyarul tudó, 18 éven felüli személyt kérdeztek meg, akik közül 87 százalék magyar anyanyelvű, 78 százalék pedig magyar nemzetiségű. A mintát, amely a nagyjából 440 ezer felnőtt szlovákiai magyar választó összességét volt hivatott leképezni, Gyurgyík László demográfus állította össze. A szakértő lapunknak akkor elmondta, ha figyelembe vesszük, hogy 56 százalék menne el szavazni, majd a pártválasztóknak 58,3 százaléka szavazna a Szövetségre, akkor ez valamivel több mint 140 ezer választónak feleltethető meg. A felmérés szerint az, hogy az egyelőre önállóan politizáló Magyar Fórumot a magyarok 15,6 százaléka támogatja, valamivel kevesebb, mint 40 ezer választót jelent. A kutatásban arra is rákérdeztek, együtt induljon-e a választáson a Magyar Fórum és a Szövetség. Eszerint 58,4 százalék a közös indulást támogatja, 8,7 százalék szerint a két pártnak külön kellene indulnia. Emellett a válaszadók egyharmada nem tudott véleményt mondani.

Az ujszo.com oldalunkon mi is megkérdeztük az olvasóinkat két a párt együttműködéséről. A hangsúlyozottan nem reprezentatív felmérésünkben összesen 266-an szavaztak. 32 százalékuk mondta, hogy a Szövetség listáján kellene indulnia a Magyar Fórumnak, de a fordított lehetőségre, vagyis arra, hogy Simonék listáján induljanak Forróék mindössze 3 százalék voksolt. 28 százalék pedig azt a lehetőséget választotta, hogy a két pártnak egy új közös név alatt kellene nekivágnia a választásnak. 33 százalék szerint ugyanakkor a Magyar Fórumnak és a Szövetségnek nem közösen kellene megmérettetnie magát. 4 százalék pedig úgy nyilatkozott, nem tud a kérdésben dönteni. Összesen tehát a kérdésre válaszoló olvasóink 63 százaléka véli úgy, hogy a két pártnak valamilyen formában együtt kellene indulnia.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?