A szociális inklúzió és a szegénység elleni harc

A jelenség története „csak” folytatódik – nem most kezdődik. Napjainkban nagyon is láthatóan van közöttünk. Itt lakik a szegénység, a nyomor, nagyon is valóságosan. Korábban is volt, csak éppen tabutémának számított, miként a többi szocialista országban is. Műhelymunkáikban a társadalomkutatók, szociológusok természetesen mindig is foglalkoztak a szegénységgel, csak hát megállapításaikat nem publikálhatták. A médiában még kevésbé – sőt szinte egyáltalán nem – eshetett szó a szegénységről.

A szegénység fejlettségfüggő

Európában a szocializmusból a piacgazdaságba való átmenet korszakában a szegénységnek mind mértéke, mind jellege változóban van. Nem csupán a legnagyobb szegénységben élők aránya nőtt meg számottevően, a szegénység természete is megváltozott. A társadalomtudósok általános vélekedése szerint az államszocializmus idején a szegénységet elsősorban demográfiai tényezők határozták meg: sokgyermekes családok, idős vagy beteg emberek váltak szegénnyé. Ma, a piacgazdaság kialakulásával nagy a valószínűsége annak, hogy egyesek egész életükben szegények maradnak, s hogy a legnagyobb szegénységben élők térben is inkább szegregálódnak a kevésbé szegényektől, mint korábban.

A szegénység elleni harcra minden országban nagy hangsúlyt fektetnek. Nem vigasz, hogy világjelenségről van szó. A szegények számát nem ismerjük ugyan pontosan, de a statisztikák (vagy inkább csak becslések) szerint a harmadik évezred elején a világon több mint egymilliárd ember alultáplált, további több mint félmilliárd pedig éhezik. A statisztika országonként eltérő, hiszen még a szegénység fogalma sem azonos a világ különböző térségeiben. Más szegénynek lenni Amerikában, Svédországban, és megint más, mondjuk Mongóliában vagy Albániában. A szegénység fejlettségfüggő.

Például Amerika az utóbbi negyven évben közel kilencezer milliárd dollárt költött a szegénység elleni harcra. Mindezek ellenére a szegénység nem csökkent. De a szegénység elleni harc Európában is mindenhol vesztésre áll. Elég, ha Németország, Franciaország vagy Olaszország szociális programjaira gondolunk, meg a húszmillió munkanélkülire, az alig több mint nulla százalékos gazdasági növekedésre, a csökkenő termelékenységre.

A szegénység kialakulásának módjait többféle szempontból vizsgálhatjuk. Nézhetjük az egyén szempontjából, ami talán a legfőbb szempont. (A szegénység alakulása véleményem szerint az egyén magatartásától függ.) Ha összegyűjtenénk a világ összes pénzét, értékét, és minden ember között egyenlően osztanánk szét, egy idő után újra abban a helyzetben találnánk magunkat, hogy egyesek megint nagyon meggazdagodtak, mások meg ugyanolyan szegények maradtak.

A köz jósága

A jelenség kezelésében a szegénypolitika játszik nagyon fontos szerepet. Fő feladata, hogy változtasson a szegények helyzetén. Például azzal, hogy megállapítsa: kik érdemesek arra, hogy segélyben részesüljenek, és kik nem. A szegénypolitika felfogásában a támogatás alapja a balszerencséből adódó rossz helyzet vagy szegénység. Éreztetik is velük, hogy a támogatás nem alanyi jogon jár nekik, hanem a köz jóságát élvezik. Amíg a közösség nem ismeri fel vagy el, hogy az ún. egyéni balszerencse mögött többnyire valamilyen társadalmi tény is van, nem alakulhat ki más segítési forma, mint az egyéni helyzetet gondosan mérlegelő egyéni segélyezés. Ennek folyósításakor arra kell ügyelni, nehogy a köz jóságát élvező egyén többet kapjon, mint azok, akiknek elismert teljesítményre épülő jogaik vannak.

A második csoport az önhibájukból szegényeké, ők a köz támogatására nem számíthatnak. Ma e kategóriába a deviáns magatartások és a munkavállalás hiánya folytán kerülhet az ember. A kategorizálásnak persze számos visszás vonása van. ĺgy például az egyén „érdemtelensége” hozzátartozóira is átháramlik. Az állandó munkaviszonynyal nem rendelkező szülő gyermeke után nem jár családi pótlék, és nem kaphat nevelési segélyt az a család, melynek deviáns magatartású családtagja is van. Összefoglalva: minthogy a szegénypolitika szükségképpen elkülönítő, korlátozó és diszkrimináló, gyengíti a társadalmi kohéziót, a szolidaritást. Struktúrabontó jellege e vonásokból együttesen adódik. Az a megállapítás, mely szerint „szegénypolitikával nem lehet a szegénységet megszüntetni”, részben az előzőekből következik. A szegényeket megkülönböztető eljárások a szegénytudatot erősítik. Ez leszerelő tudat, s egyre nehezebbé teszi az adott helyzetből való kiemelkedést. Különösen problematikus az „érdemtelenek” segítségnyújtásból való kizárása. Ebből adódik a szinte megfordíthatatlan vagy nehezen megfordítható leszakadási tendencia, melyet szegénység és deviancia egymásba játszása tartósít.

Minthogy a szegénypolitika családokat érint, a szegénység nemzedéki átörökítéssel is rögzül. A gyermekek érintettsége többféle. Legjobb esetben csak az anyagiak hiánya sújtja őket, ami a viszonylag jómódú, gazdagodó társadalmakban a kielégíthetetlen vágyakon keresztül okoz feszültséget, tartósan rögzülő hátránytudatot. Ezt erősíti és a szocializációs folyamatot torzítja az ilyen gyerekeknek az a folytonosan visszaigazolt felismerése, hogy szüleik másoknál kisebb értékűek. Önálló tényezőként hatva egyébként is rontja a gyermekek önbecsülését, ha környezetük segélyezettként tartja számon őket. Ezért nagyon fontos, hogy ha a szülők szegényen élnek is, gyermeküknek próbálják megadni a lehető legtöbbet, hogy az ő szegénységük ne folytatódjék az utódok életében. Erre több megoldás is létezik. Nagyon fontos, hogy ha szegény családban növünk is fel, mindenképp végezzük el a középiskolát. A második, hogy először házasodjunk meg, és csak utána vállaljunk gyereket. Ha mind a két szülő középiskolát végzett, könnyebben talál munkát, így a gyermek már jobb környezetbe születhet, nem érzékeli annyira a szegénységet. Harmadszor, fontos, hogy megőrizzük családunkat. A felmérések szerint a kétszülős családban felnövő gyerekek tízszer nagyobb eséllyel kerülik el a szegénységet, mint csonka családban élő társaik.

A szegénység feminizálódása

A szegénység irodalmában a nemi hovatartozás szerepének taglalása nem tartozik a legfontosabb témák közé. A munkaerőpiac, az iskolázottság vagy az életciklus ismérvei mellett csak további szempontként merül fel a férfiak és nők szegénységrizikójának leírása. Úgyszintén ritkán használatosak a szegénység vizsgálatának módszerei a nőkutatásban, valamint a nemek közötti különbségek elemzésében. A munkaerő-piaci lehetőségek és realitások, a kereseti különbségek, és még inkább a háztartáson belüli munkamegosztás természetének kutatása mellet a woman’s study irodalmában csak ritkán találkozunk olyan dolgozatokkal, amelyek a férfiak és a nők eltérő szegénységhelyzetéből indulnak ki. Közben azért megfigyelhető, hogy nők nagyobb arányban találhatók a szegények között, mint férfiak. Azok a háztartások például, melyekben a családfő nő, nagyobb valószínűséggel lesznek szegények, mint a férfi családfősek. A feminista szakirodalom szerint a nők a családon belül is jobban szenvedhetnek a szegénységtől, mint a férfiak, vagyis férfi háztartásfőjű családokban is számolhatunk a szegénység feminizálódásával. Aligha kétséges, hogy a szegény családokban a férfiak inkább védettek a szegénység terhétől; a nőnek gyakran kell megküzdenie azért, hogy a férfi ne kaparintsa meg a családba befolyó jövedelmet – a fizetést, a nyugdíjat vagy akár a családi pótlékot is –, s ne használja azt saját fogyasztására, a család élelmezésének gondját a feleségre hárítva. A családi pótlékot kocsmába hordó férfi s a gyerekeinek élelemért küzdő anya szereposztás nem ismeretlen a szegény családokban. (Ennek ellenére helyes az a feltevés, hogy a felbomlott családokban mélyebb és gyakoribb a szegénység feminizálódása.)

Az egyedül élő idős nők szegénységhelyzetének értékelése csak élethelyzetük részletes elemzését követően adható. A nők úgyszintén felülreprezentáltak a gyermeküket egyedül nevelők között. E kategóriába eddig jobbára válással vagy özvegyüléssel kerültek, ám ha folyatódik a ’90-es évek elején induló trend, hogy a fiatal nők egyre nagyobb hányada házasság és élettársi kapcsolat nélkül szül gyermeket, akkor e területen magas szegénységrátájú társadalmi csoport kialakulása várható.

A szegénység fogalma tehát – említett többdimenziós voltából következően – sokféleképpen definiálható. Fogalmát befolyásolja az adott kor, a társadalmi-gazdasági helyzet is. Az Európa Tanács megközelítése szerint „szegénynek kell tekinteni egy személyt, egy családot, illetve egy csoportot abban az esetben, ha a rendelkezésére álló (anyagi, kulturális, társadalmi) erőforrások oly mértékben korlátozottak, hogy kizárják őket a minimálisan megkövetelhető életmódformából abban az országban, amelyikben élnek”.

A szegényeknek nemcsak jóval alacsonyabb jövedelemből kell megélniük, sokkal gyakrabban szenvednek lelki problémáktól is. Mintha erre kevésbé figyelne a társadalom, a politika. A szegénységproblémát társadalmi szinten kell kezelni és felszámolni, elsősorban átfogóan, s csak másodsorban helyileg. Nálunk ebben nyilvánvalóan döntő fontosságú lesz, hogy milyen ütemben nő a hazai termelés mértéke, s tartós lesz-e a növekedés.

Kirekesztettség

A társadalmi kirekesztés problematikája a társadalmi minőség elgondolásának keretein belül értelmezhető. Manapság a szegénység egyre inkább társadalmi kirekesztettséget von maga után. Ezt nem mindenki érzékeli, holott mindennap találkozunk vele. Gondoljunk csak bele, miért volt egy időben divat az iskolákban az egyenruhák bevezetése. Gyerekként ezt akár megalázónak is tarthattuk, de jusson eszünkbe, hogy mi is szívesebben beszélgettünk azokkal a diáktársainkkal, akik ápoltak voltak és biztos családi háttérrel rendelkeztek (ezeket a társadalmi különbségeket próbálták volna redukálni az egyenruhával). A gyerekek magániskolába járatása növeli a későbbi életesélyeiket, egyúttal diszkriminatív azokra a gyerekekre nézve, akiknek a szülei nem rendelkeznek a magánoktatáshoz szükséges anyagiakkal. Ez a kirekesztési forma nem jelenti a piac fölötti ellenőrzés megszerzésének vagy elvesztésének lehetőségét, de – logikájának köszönhetően – generációkon át öröklődhet.

A társadalmi kirekesztés tartalmazza a szegénység fogalmát is. A szegénységnek azonban ebben a keretben olyan jelentéstartalma is kell, hogy legyen, amiből kiderül, hogy miből rekesztődik ki az, aki szegény. A társadalmi kirekesztés kiküszöbölhető azzal, ha a tolerancia és a befogadás fogalmát már az iskolában megértetjük a gyerekekkel. Hiszen a kirekesztetteken nemcsak az állam, hanem mi is nagy mértékben tudunk segíteni. Először is próbáljuk meg elfogadni a hátrányos helyzetű és a szegénységben élő embertársainkat, majd ismerjük meg gondjaikat.

A társadalmi kirekesztettségnek (ugyanúgy, mint a befogadásnak) különböző indikátorai lehetnek. Szegénynek lenni azt jelenti, hogy valaki képtelen részt venni a fogyasztói piacon; nem fér hozzá javakhoz és szolgáltatásokhoz egy olyan társadalomban, amelyben a piacra lépés lehetősége gazdasági előnynek számít. A társadalmi kirekesztés legközvetlenebb indokai típusokba sorolhatók: 1. gazdasági tényezők: többszörös veszteség az anyagi források hiánya miatt, vagyis szegénység; 2. társadalmi tényezők: a társadalmi kapcsolatok meggyengülése vagy megszakadása mint a társadalmi kirekesztés oka; 3. kulturális tényezők, előítéletek; 4. szubjektív tényezők: egyfajta „szégyenlős” szegénység, amelyet a szegények nem tulajdonítanak teljesen magukénak, de a szégyenérzeten keresztül kirekesztéshez vezet; 5. patologikus tényezők: az ezek okozta kirekesztés elsősorban mentális vagy lelki problémák miatt lép föl; 6. „önromboló” viselkedés: olyan devianciák, mint a drogfüggőség, az alkoholizmus, a prostitúció, melyek könnyen hajléktalansághoz vezetnek; 7. térbeli faktorok: itt a kirekesztés tárgya egy egész terület lakossága, például a globalizáció hatásaival vagy az átstrukturálással lépést tartani nem tudó városrészek, ipari övezetek, ahol az egyén sorsa a térség sorsától függ. Mindezeket számításba véve látszik, hogy a szegénység önmagában csupán egy a sok tényező közül, amely társadalmi kirekesztést eredményez.

Könyvekkel a szegénység ellen

Mint említettem, minden ország számára fontos a szegénység elleni küzdelem. Ezen az állapoton Európa-szerte különböző programokkal kívánnak segíteni. Olaszországban például 2003 októberében egyezményt fogadtak el az önkormányzatok könyvtárpolitikájának fő vonalairól. Eszerint minden állampolgárnak joga van ingyenesen igénybe venni a könyvtárak szolgáltatásait, mivel az emberek taníttatása, ismereteik bővítése fontos szerepet játszik abban, hogy esetlegesen felismerjék saját helyzetüket, és ezen változtathassanak.

Németországban (sok más mellett) szintén a könyvek útján próbálják támogatni az embereket. A Bundeszentrale für Deutsche Bildung könyveket ad ki különböző kultúrákról, ezek általában két eurónál nem drágábban megvásárolhatók. Segítségükkel különböző kultúrák (vallás, életmód, gazdaság, politika stb.) ismerhetők meg; hozzáteszem, a könyvek egyszerű nyelvezetűek, nagyon olvasmányosak és érdekesek.

Franciaországban segélyekből meg lehet élni. A költségvetésben évről évre megjelenik az összeg, amely biztosítja az állampolgárnak és a legálisan ott tartózkodó külföldieknek a megélhetéshez elegendő minimumot. Ez jelenleg havi 425,40 euró, amit segélyként hajléktalanok is megkapnak. Ehhez járul a lakhatási támogatás, ami a bérleti díj és a jövedelem függvényében kérhető.

Végül, hogy is néz ki a szegénység helyzete ma. A Social Watch társadalomtudományi kutatói szerint a szegénység leküzdésének egyik lehetősége az emberi jogok felől történő közelítés. Vagyis a szegénység felszámolásáért folytatott küzdelem politikai felelősség. A jogok felől közelítve a kérdéshez, túlléphetünk a karitativitáson vagy a jóakaraton alapuló hozzáálláson. Elsődlegesen a kormány dolga, hogy olyan jogrendszert hozzon létre, amelyben saját állampolgárai egyenlő jogokat élvezhetnek és jogsértés esetén jogorvoslatot kaphatnak. Ez a felfogás az egyének és a közösségek részvételét hangsúlyozza a döntéshozatalban és a szociálpolitika kialakításában.