A szlovákok egyötödének gondot okoz a számlák kifizetése, az állam segítségére számítanak

A hagyományos számlaszámok helyett jön az IBAN

A lakosok közel 45 százaléka úgy gondolja, biztosan megérzik majd az egyre csak dráguló energiaszámlákat, és amiatt aggódnak, hogy nehézségekbe ütközhet a kifizetésük.

Szlovákiában az emberek mintegy 19 százalékának gondot okoz az energiaszámlák kifizetése – derült ki a Focus kutatócég legújabb felméréséből, amelyet a Szlovák Éghajlatvédelmi Kezdeményezés (SKI) számára készítettek.

A válaszadók 42 százaléka nem tervez semmiféle intézkedést sem annak érdekében, hogy ebben a kritikus helyzetben kevesebbet fizessen a számlákért.

A hatékony energiatakarékossági intézkedések, az energiahatékonyság növelése és a megújuló energiaforrások használata helyett az emberek még mindig inkább az állam pénzügyi hozzájárulására hagyatkoznak.

A közvélemény-kutatás eredményei rámutatnak arra is, hogy javítani kell a szlovák lakosság alapvető energetikai ismeretein.

Ha sikerrel akarunk járni, és meg szeretnénk felelni az energetikai és éghajlati kihívásoknak, akkor alapvetően változtatnunk kell a megközelítésünkön

– mondta Kateřina Chajdiaková, az SKI koordinátora.

(tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?