A vasúti közlekedés összeomlására figyelmeztetnek a szakszervezetek

szlovak vasut k vonat k

Súlyos munkaerőhiányra panaszkodnak.

Amennyiben nem oldódik meg a probléma, néhány hónapon belül teljes egészében összeomolhat a vasúti közlekedés Nyugat-Szlovákiában – tájékoztatott az RTVS.

A Mozdonyvezetők és Diszpécserek Szakszervezeti Szövetsége szerint az érintett régiókból 500 kulcsfontosságú alkalmazott hiányzik. Ha nem foglalkoznak az üggyel, nyárra kaotikussá válhat a helyzet.

A közlekedési minisztérium biztosította a lakosságot, hogy a katasztrofális forgatókönyv elkerülése érdekében minden tőlük telhetőt megtesznek majd. A tárca utoljára február 5-én, hétfőn tárgyalt a Szlovák Vasutak (ŽSR) képviselőivel.

A Közlekedési és Gazdasági Intézet igazgatója, Ondrej Matej elmondta, olyan törvénymódosítást javasolnak, amely lehetővé tenné, hogy a korkedvezményesen nyugdíjba vonult egykori alkalmazottak újból munkába álljanak. A szakember szerint más lehetőség nem maradt. Ugyanakkor hozzátette, bár a helyzet tagadhatatlanul súlyos, az utasok biztonságát semmilyen veszély sem fenyegeti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?