A biztonsági szervek közül legtöbben a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökségben (NAKA) hisznek, és a Čaputovában bízók száma eléggé megcsappant! Nézzük!
Az emberek többsége inkább bízik a NAKA-ban, mint a belügyminisztérium belső ellenérzési hivatalában
A legtöbb megkérdezett szlovákiai úgy gondolja, hogy a biztonsági szervekben jelenleg zajló konfliktus eredménye az lesz, hogy semmi sem fog változni, erre 43,5 százalék szavazott. Az emberek mindössze 19,5 százaléka hiszi, hogy ez a társadalom megtisztulásához vezethet – derül ki az AKO közvélemény-kutató ügynökség legújabb felméréséből, amelyet a TV JOJ egyik műsorának készítettek.
A pártok közül az OĽaNO szavazói bíznak leginkább a megtisztulásban, őket követik az SaS és a Progresszív Szlovákia támogatói – írja a noviny.sk. A Szövetség szavazóinak 16,7 százaléka gondolja úgy, hogy a szervekben zajló konfliktusok megtisztulást eredményezhetnek, tíz százalékuk szerint csak ront az aktuális társadalmi helyzeten, 23,3 százalék pedig úgy hiszi, hogy előrehozott választást okozhatnak.
Az állam biztonsági szervei közül a NAKA a legnépszerűbb 21,8 százalékkal, a résztvevők 26 százaléka a „nem tudom/nem válaszolok” lehetőséget adta meg. A megkérdezettek 10,7 százaléka bízik a rendőrségben és az ügyészségben. A Szövetség szavazói leginkább a rendőrségnek hisznek, 16,6 százalékuk a bíróságokra szavazott, 13,3 százalékuk pedig a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökségre.
A legutóbbi felmérések során Zuzana Čaputová hitelessége is megcsappant, mivel 50 százalék alá esett az őt hiteles politikusnak tartók száma. „Sok elemzés történt ezzel kapcsolatban, amelyek szerint nincs többé olyan politikusunk, akinek a megkérdezettek 50 százaléka hinne” – mondta Václav Hřích, az AKO ügynökség igazgatója. „Emberként már nem bízunk a politikusokban, nem bízunk az intézményekben, ami nagy probléma” – tette hozzá.
(br, noviny.sk)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.