A szlovák sajtó teljes mértékben hisz a belügy verziójának

Pozsony. A tegnapi szlovák napilapok egytől egyig címoldalon foglalkoztak Malina Hedvig ügyével, a sajtótermékek legtöbbje pálcát tört a lány felett. A lapok természetesen közlik a rendőrség perdöntőnek szánt bizonyítékait is – például a nem létező telefonbeszélgetést, a borítékon talált nyálmintákat és a feliratot a blúzán, melyet a belügyminiszter szerint Hedvig írt.

A Pravda egészen Felsővámosig, a lány lakhelyéig küldte riportereit, hogy szóra bírják az érintettet, de csak a falubelieket tudták megszólítani. A falusiak nem hisznek abban, hogy Hedvig csak kitalálta volna a támadást. A lap elbeszélgetett egy pszichológussal is, Mária Chaloupková elméletileg elképzelhetőnek tartja, hogy a lány fantáziált. A nyilatkozó szerint az MKP nincs irigylésre méltó helyzetben, hiszen egyértelműen állást foglalt az ügyben, melyről most bebizonyosodottnak véli, hogy kitaláció. A magyar pártban szívesebben hinnék, hogy a szlovák fél mesterségesen gyártott bizonyítékokat – teszi hozzá a lap.

A SME napilap beszámolójában megerősíti, hogy a lány akár hazugságvizsgálatnak is hajlandó magát alávetni, hogy bebizonyítsa igazát. A legtöbb bizonyíték ugyanakkor Hedvig ellen tanúskodik – köztük a DNS-teszt is, melynek hitelességét sehol sem vonják kétségbe.

A Hospodárske Noviny úgyszintén az egyetemista lány kitalációjának minősíti a támadást, mivel a lány eredeti vallomása és a rendőrségi vizsgálat eredményei merőben különböznek. A lap belpolitikai részlegének vezetője kommentárjában kijelenti, ha a lány tudatosította volna, milyen következményekkel jár hazugsága, inkább elment volna az államvizsgájára.

A Nový Čas az új fejlemények tükrében máris talált egy tanút egy 32 éves asszony személyében, aki látta Hedviget nem sokkal az incidens után. A nő állítja, hogy látta, amint a lány leveti cipőjét és a fűben hagyja. Az újdonsült tanú csak később tudatosította, kiről is van szó. Az asszony azért nem kereste fel a rendőrséget, mert arra várt, hogy a hatóságok maguktól jelentkeznek a támadás helyszínének közelében található vállalatnál szemtanúkat keresve, de erre nem került sor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?