Közélet

A szlovák katonák között is azonosítottak fertőzötteket

Pozsony | A védelmi tárca öt munkatársa esetében igazolták az új típusú koronavírus-fertőzést. Négy hivatásos katonáról és egy civil alkalmazottról van szó – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter, miután megnyitotta a hajléktalanok számára létesített karanténvárost Pozsonyban.
ÚJ SZÓ ONLINE

2020. április 16. 14:15

Frissítve
Jaroslav Naď
- TASR-felvétel

A miniszter elmondása szerint az egyik hivatásos katonát és a civil alkalmazottat már kezelik. Három katona szervezetében újonnan mutatták ki a vírust, ezek a fertőzések a hadsereg járvány elleni bevetésével vannak összefüggésben. Naď elmondása szerint a fertőzöttek a fegyveres erők más tagjaival is érintkeztek.

„Szigorúan nyomon követjük a helyzet alakulását, és meghozzuk a szükséges intézkedéseket. Az említett esetek egyelőre problémamentesek” – zárta a miniszter.

A hivatásos katonák többek között a kórházakban, a határátkelőkön, a karanténközpontokban teljesítenek szolgálatot, emellett a megyeközpontokban segítik a rendfenntartást, és biztosítják a kormány által hozott óvintézkedések betartását. Peter Poldruhák, a fegyveres erők helyettes szóvivője elmondta: azokat, akik kockázatos bevetéseken vesznek részt, folyamatosan tesztelik. Hozzátette: az egészségvédelmi előírások és az óvintézkedések legszigorúbb betartása mellett sem zárható ki teljesen az, hogy valaki elkapja a betegséget.

Újabb kórházi alkalmazottaknál igazolódott be a koronavírus-fertőzés

2020. április 16. 14:00

Újabb kórházi alkalmazottaknál igazolódott be a koronavírus-fertőzés
Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
biztosítás

Fontos tudnivalók a szociális és az egészségbiztosításról

Megérdemelt DAC-győzelem a szezon utolsó hazai meccsén

Megérdemelt DAC-győzelem a szezon utolsó hazai meccsén

Nagyfödémes

Odafigyeléssel csökken a hulladék

Osztrák Nagydíj – Bottasé a szezon első pole pozíciója

Osztrák Nagydíj – Bottasé a szezon első pole pozíciója

Ne mondjunk le a fürdőzésről, de legyünk óvatosak!

Ne mondjunk le a fürdőzésről, de legyünk óvatosak!

koronavírus

Közel harminc új fertőzöttet regisztráltak Szlovákiában

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.