A szellem és hit bástyája

Fülek. Sok éves áldozatos munka és kitartó szervezés után vasárnap református templomszentelő istentiszteletre hívják a füleki reformátusok a város és a környék lakóit.

Fülek. Sok éves áldozatos munka és kitartó szervezés után vasárnap református templomszentelő istentiszteletre hívják a füleki reformátusok a város és a környék lakóit. Miklós István, a gyülekezet lelkészének tájékoztatása szerint a németországi testvéregyházaknak és a magyarországi támogatásoknak köszönhető a templom megépülése. A lelkész külön kiemelte Orbán Viktor, volt miniszterelnök közbenjárását a templom építésének ügyében. Támogatóik közt kiemelte az Illyés Közalapítványt és a várost. Fülek a templom építésére szánt telket jelképes áron adta el az egyháznak, emellett anyagiakkal és munkaerővel is segítette az építkezést. „Fülek minden jóakaratú emberének, legyen bármilyen vallású, a hívek nevében is köszönöm a támogatást. Mivel a gyülekezetnek alig több mint száz tagja van, a templomépítés minden bizonnyal meghaladta volna erőnket. Fülek ezzel is bizonyítja, hogy a város él és kőből épült bástyái mellett a szellem és a hit bástyáinak építésére is figyel.” – mondta Miklós István. A templomszentelő istentiszteletre nagyszámú jeles vendéget hívtak meg, köztük Orbán Viktor, volt magyar miniszterelnököt is. (szasz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?