A szelektív hulladékgyűjtés csökkenti a medvével való találkozás kockázatát

A moszkvai állatkert medvéit is érinti az embargó
Pozsony |

A barna medve előfordulása a lakott területeken olyan helyzet, melyet nem lehet félvállról venni, annak ellenére sem, hogy ritkán támad emberre. Az attól való félelem, hogy összetalálkozunk a nálunk élő legnagyobb vadállattal, tekintettel termetére és erejére, megalapozott és természetes reakció. Éppen ezért az embernek minden megelőző intézkedést meg kell tennie, hogy csökkentse a találkozás kockázatát - írja a környezetvédelmi tárca közleményében.

Mivel a barna medve védett állat, kilövésére csak a minisztérium engedélyével, vagy az adott egyed emberre is veszélyes viselkedése esetén, az Állami Természetvédelmi Hivatal sürgősségi beavatkozási csapatának döntése nyomán kerülhet sor. „A minisztérium komolyan foglalkozik a kérdéssel, a barna medve fajvédelmi program alapján egy medvevédelmi munkacsoportot is létrehozott, amely figyelemmel követi a ragadozók terjedését”- mondta Sólymos László miniszterelnök-helyettes, környezetvédelmi miniszter hozzátéve, hogy az állat lelövését a tárca a legvégső megoldásnak tekinti.

A fő okok, amiért a medve megközelíti a lakott területeket, a kellőképpen nem biztosított kukákban való táplálékkeresés, az utódnevelési időszakban pedig az anyamedvék azzal akarják megóvni bocsaikat a hímektől, hogy eltávolodnak természetes környezetüktől. „Az utóbbi években az embernek köszönhetően a medvék egyszerűbben jutnak táplálékhoz. Egyrészt a vadászok biztosítják a vadak etetését, másrészt a kukoricatermesztés már egész a hegyvidéki térségig kiterjedt. Így a medvék példátlan mennyiségű, tápanyagban gazdag élelemhez jutnak, amit az emberi tevékenységgel kötnek össze, ezért az már nem jelent fenyegetést rájuk” – magyarázta Marián Hletko, a munkacsoport tagja. Szerinte az említett tények és a nem megfelelően biztosított, így könnyen elérhető, sok ételmaradékot is tartalmazó települési hulladék konfliktushelyzetekhez vezet.

Az elmúlt három évben a szaktárca a Környezetvédelmi Alapon keresztül több hegyvidéki településen támogatta a medvebiztos szeméttárolók kihelyezését. Magastátra város vezetése szerint ezek beváltak és 150-el csökkent az ember-medve találkozások száma. Olyan is előfordul azonban, hogy az emberek helytelenül használják a tárolókat. „Gyakran az elzárt konténerek mellé helyezik ki a szemetes zsákot, így az könnyű préda a medvéknek” – mondta Pavol Majko, a Tátrai Nemzeti Park igazgatója. Ezért a tárca arra emlékezteti az önkormányzatokat és az embereket, hogy megfelelően biztosítsák a szeméttárolókat, mert jelenleg ez a legjobb megoldás a problémára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?