A smeresek és az SNS-esek kétharmada rajong Bugárért

<p>Slota egykori pártja szavazóinak kétharmada számára Bugár szimpatikus politikus. A hidasok harmada kedveli Ficót.</p>

Sokkoló eredményeket tartalmaz a Focus közvélemény-kutató ügynökség aktuális mérése. Slosiarikék arra voltak kíváncsiak, az embereknek mely pártelnökök szimpatikusak. Robert Ficót alaposan elverte Andrej Danko, az SNS elnöke, Bugár Béla Híd-elnök a második lett. Részletek itt.

Ami ennél is érdekesebb, hogy az egyes pártok választói kiket tartanak és milyen arányban szimpatikusnak. Itt pedig vaskos meglepetések jönnek. A smereseknél természetesen Fico vezet, Danko második helye is még érthető. A harmadik, 65%-kal viszont Bugár Béla, aki márciusig, az aktuális koalíció megalakulásáig mindig a Smerrel ellentétes oldalon állt (akár kormányban, akár ellenzékben). A Smer-választóinak kétharmada szerint Bugár szimpatikus politikus.

Ennél is sokkolóbb, hogy az SNS választóinak kétharmada is ezt gondolja, ráadásul ezen a listán Bugár Ficót is előzi. Érdekesség, hogy a nacionalista táboron belül is Marian Kotleba a legkevésbé szimpatikus pártelnök.

Értelemszerűen a Híd választóinál Bugár toronymagasan vezet, ám a jobboldali, ellenzéki pártok szavazóinál – ott, ahol korábban népszerű volt – már jelentősen bukott. Az SaS és az OĽaNO–NOVA táborában is többségben van vele kapcsolatban az elutasító vélemény – ami az elmúlt hetek kiélezett koalíciós-ellenzéki csetepatéit nézve nem is csoda.

A Híd választóinál tehát Bugár az első, a politikai hulla Radoslav Procházka második, az SNS-vezér Danko pedig harmadik – több hidas kedvelője van, mint elutasítója. A Híd-választók harmada számára még Fico is szimpatikus. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?