A Smer szerint 1,4 millió eurós támogatást kapott Vlčan családjának cége

Robert Fico

Áprilisban 1,4 millió eurós támogatást kapott a környezetvédelmi minisztériumtól Samuel Vlčan megbízott földművelési miniszter családjának cége, a Reko Recycling –jelentették be szerdai sajtótájékoztatójukon a Smer vezetői.

„2023. április 19-én a Reko Recycling 1 416 000 euró vissza nem térítendő támogatást kapott a környezetvédelmi minisztériumtól. A pályázatra nyolc jelentkező volt, de csak egy járt sikerrel, Vlčan cége” – mondta Robert Fico pártelnök, hozzátéve, a cégnek adott támogatás végső élvezője Vlčan.

Fico azt hangsúlyozta, a támogatási ügyet főleg abban az összefüggésben tartja „botránynak”, hogy a parlamentben nem sikerült megnyitni a magas élelmiszerárakkal foglalkozó rendkívüli ülést.

„Samuel Vlčan 2021 júniusában lett kinevezve földművelési miniszternek, azóta több mint tíz rendkívüli parlamenti ülést indítványoztunk csak a dráguló élelmiszerekkel kapcsolatban. De egyetlen ülés megnyitását sem támogatták. Az emberek drága élelmiszereket vásárolnak, és Samuel Vlčan nem tesz semmit” – tette hozzá Richard Takáč, a párt alelnöke.

Vlčan visszautasítja az ellenzéki párt bírálatát, a vissza nem térítendő támogatás közlése szerint a Reko Recycling Kft. munkatársai által végzett szakszerű munka eredménye.  Hozzátette, feltételezi, hogy a társaság a banki hitelt is hozzászámítva ökológiai-technológiai fejlesztések végrehajtására használja fel a támogatást a hulladéklerakóban.

„Meggyőződésem, hogy ugyanúgy, ahogy a földművelési minisztériumban működnek a támogatások elbírálására vonatkozó európai ellenőrzési mechanizmusok, a környezetvédelmi minisztériumban is létezik megfelelő eljárás az esetleges összeférhetetlenség kiszűrésére, vagy valamelyik pályázat előnyben részesítésének megelőzésére. Sosem titkoltam a korábbi vállalkozói tevékenységemet és a cégekben való tulajdonrészemet, és sosem vetemedtem arra, hogy ezt postaládacégek létrehozásával rejtegessem” – reagált Vlčan a Smer bírálatára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?