A Smer kérdőre vonja Sulíkot, miért nem találkozhattak Schmitt Pállal

Pozsony |

<p>A Smer-SD szerint házelnök magyarázattal tartozik azért, miért mondta le a parlamenti frakciók képviselőinek tervezett találkozóját Schmitt Pál magyar elnökkel. Ján Richter, a nagyobbik ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese közölte, hogy a házbizottság hétfői ülésén kérdőre vonják Richard Sulíkot.</p>

A magyar államfővel időhiány miatt végül is csupán a házelnök találkozott. Richter megérti, hogy ilyen látogatások során váratlan helyzetek is adódhatnak, Sulík azonban a találkozót lerövidíthette volna, nem kellett volna lemondania, esetleg döntését korábban is bejelenthette volna.

Az SNS frakcióvezetője nem okolja Sulíkot. "Ez a magyar elnök kérésére folytatott taktika volt. A magyarok nem akartak találkozni velünk, mivel féltek, hogy kellemetlen kérdéseket kapnának, melyekre nehezen tudnának válaszolni" - nyilatkozta Rafael Rafaj. Szerinte a magyar fél kinyilvánította: nem képes vitázni a kényes kérdésekről. Slota a találkozó lemondása után megerősítette, hogy több kérdést is intézett volna Schmitt Pálhoz.

Tatiana Tóthová, a házelnök titkára és hivatalának vezetője elmondta, a találkozót a látogatás programjában bekövetkezett csúszás miatt mondták le, nem függ össze Slotával. (SITA, wbn)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?