A Smer fölényesen nyert - összefoglaló a végeredményről

Pozsony |

<p>A szombati előrehozott választásokat elsöprő fölénnyel nyerte a Robert Fico vezette Smer-SD - erősítette meg Nyilfa Péter, a Központi Választási Bizottság elnöke vasárnap az MTI pozsonyi irodájának a szavazatok százszázalékos összesítése után.</p>

A szavazatok végső összesítéséből kiderült, hogy a szlovák parlament 150 képviselői székén 6 pártnak kell osztoznia.
A választásokat több mint egy millió 134 ezer szavazattal nyerte a Smer-SD. A a választók voksainak 44,41 százalékát szerezte meg, így a pártnak 83 képviselője lesz 150 fős szlovák parlamentben.
A második legjobb eredményt a szavazatok 8,82 százalékát megszerző, Ján Figeľ vezette Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) érte el, 16 képviselői mandátumot biztosítva magának a törvényhozásban.
A harmadik helyen az Igor Matovič vezette Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO) végzett a leadott voksok 8,55 százalékával, ez számukra 16 képviselői széket jelent.
A Bugár Béla vezette Híd pártra 176 ezren adták le szavazatukat, s így a voksok 6,89 százalékával a negyedik helyen végzett, 13 parlamenti mandátumhoz jutva. A párt a 2010-es eredményhez képest közel 30 ezer vokssal kapott kevesebbet.
6,09 százalékos támogatottságot szerezve, ötödikként jutott a parlamentbe a Mikulás Dzurinda vezette jobboldali konzervatív Szlovák Demokratiksu és Keresztény Unió - Demokrata Párt (SDKÚ-DS), amelynek 11 parlamenti helyet sikerült szereznie.
A szavazatok 5,88 százalékát, s ezzel 11 mandátumot szerezve a hatodik helyen sikerült bejutnia a törvényhozásba a Szabadság és Szolidaritás (SAS) pártjának Richard Sulíkkal az élén.

A Berényi József vezette Magyar Koalíció Pártjának (MKP) nem sikerült bejutnia a parlamentbe. Az MKP mintegy 109 ezer szavazatot kapott, s a voksok 4,28 százalékát megszerezve maradt a parlamenten kívül. A szavazatszám lényegében megegyezik a 2010-es választáson szerzett voksok számával.
Az esélyesnek tartott pártok közül nem sikerült bejutnia a törvényhozásba a szlovákiai politikai spektrum jobbszélén elhelyezkedő, Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS), amely a szavazatok 4,55 százalékát kapta. Nem sikerült bejutnia a törvényhozásba a felmérések alapján szintén bejutásra esélyesnek tartott 99% nevet viselő pártnak sem, amely a voksok 1,58 százalékát nyerte el.
A voksoláson való részvételi arány a várakozások ellenére nem döntött negatív rekordot, sőt a mostani voksoláson néhány tized százalékkal magasabb volt a részvételi arány, mint 2010-ben. Ez 59,11 százalékos részvételi arányt jelent.
A legmagasabb választási részvétel a zsolnai járás szavazóköreiben volt, meghaladta a 66 százalékot. A legalacsonyabb részvételi arányt a magyarok lakta déli régió 4 járásának szavazóköreiben mutatták ki. A legalacsonyabb részvételi arány a tőketerebesi járásban (50,24 százalék) volt, ezt a rimaszombati (52,39 százalék) és a komáromi (52,40), illetve a losonci (52,47 százalék) járás részvételi aránya követte.
A statisztikai hivatal által működtetett hivatalos honlapon közölt eredmények szerint a leadott voksok közül több mint 42 ezer szavazat volt érvénytelen, ez a leadott szavazatok több mint 1,6 százalékát jelenti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?