A Smer az Alkotmánybírósághoz fordul a határokat érintő rendelet miatt

Robert Fico
Pozsony |

Az ellenzéki Smer az Alkotmánybírósághoz fordul a Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) azon rendelete miatt, amely a kormány vonatkozó határozatával összhangban a határrezsim keretében előnyben részesíti a beoltottakat.

A mozgás szabadságát korlátozó rendeletet alkotmányellenesnek és diszkriminatívnak tartja, ezért annak felfüggesztését kéri – számolt be Robert Fico pártelnök pénteken.

A Smer elnöke kritizálta többek között azt is, hogy az utazási jelzőlámpa frissített változata nem rendelkezik arról, ki fogja téríteni a PCR-tesztek árát, amellyel a be nem oltottak öt nap után szabadulhatnak a karanténból. Hozzátette: ha az oltás önkéntes alapon történik, a tesztnek is ingyenesnek kell lennie.

„Ragaszkodunk ahhoz, hogy az oltás önkéntes legyen. Elutasítjuk a beoltottak és a be nem oltottak bármilyen mértékű megkülönböztetését. Követeljük, hogy az alternatívát jelentő PCR-tesztek ingyenesek legyenek” – hangsúlyozta Fico, hozzátéve: a kormány nem korlátozhatja rendeletekkel az emberi jogok gyakorlását.

A volt kormányfő véleményt nyilvánított azzal kapcsolatban is, hogy a Sme rodina mozgalom „blokkolta” azt a javaslatot, amelynek értelmében csak oltási igazolással vagy PCR-teszttel lennének látogathatók az éttermek, az uszodák és a szállodák. Fico szerint Boris Kollár, a mozgalom elnökének személyes érdekeivel magyarázható ez a lépés, aki a „saját szállodáit és éttermeit tartja szem előtt”.

A Smer nem támogatja a parlament által elfogadott oltási lottót sem. Az ezzel járó kiadások a párt szerint szerint év végéig elérhetik a 99 millió eurót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?