A Sme rodina elképzelhetőnek tartja a hivatalnokkormány támogatását

Boris Kollár Zuzana Čaputová

Boris Kollár házelnök, a Sme rodina elnöke elképzelhetőnek tartja, hogy mozgalmának képviselői bizalmat szavazzanak a hivatalnokkormánynak, ez a kabinet összetételén és programján múlik. A hivatalnokkormány legfontosabb feladatának a jövő évi költségvetés előkészítését tartja.

„Ez is benne van a pakliban. Azt kell tudnunk, hogy ki lesz a kormányban és milyen lesz a programja” – mondta Kollár újságíróknak a hivatalnokkormány lehetséges támogatása kapcsán. Azt akarja, hogy a hivatalnokkormány egyeztessen mozgalma képviselőivel a javaslatai támogatásáról. A júniusi parlamenti üléssel összefüggésben hozzátette, még lehetnek gyorsított eljárásban beterjesztett javaslatok. „Ha normális kormányprogramot vagy kormányjavaslatokat terjesztenek elő gyorsított eljárásban még a júniusi ülésre, akkor természetesen tárgyalni fogunk velük” – válaszolta újságírói kérdésre a házelnök. „Ha értelmes, a lakosságot segítő javaslatok lesznek, akkor azt támogatom. Meg kell várni, mivel rukkolnak elő és az alapján döntünk” – tette hozzá.

Kollár nem támogatta, hogy hivatalnokkormány alakuljon, de megváltozott a helyzet, miután Eduard Heger kormányfő a megbízatása visszavonását kérte Zuzana Čaputová államfőtől. Megjegyezte, hogy az államfőnek nincs más választása, mint hivatalnokkormányt kinevezni. Végezetül hozzátette, ha a Sme rodinának kifogásai lennének a hivatalnokkormány valamelyik tagjával szemben, próbálkozást tehetnek a visszahívására.

Kollár szerint a szakértői kormánynak az első naptól kezdve a jövő évi költségvetés előkészítésével kellene foglalkoznia, hogy hamarabb elő lehessen azt terjeszteni, mint általában szokás. Kollár egyelőre nem kapott meghívót az államfőtől, szavai szerint Čaputová fokozatosan találkozik a pártelnökök többségével, hogy megvitassák a jelölteket. Ódor Lajos felkérését jó döntésnek tartja. Hozzátette, hogy az államfő más jelöltek nevét nem közölte vele.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?