A rendszerváltás szimbóluma

Varga György: „Václav Havel alapvető tulajdonságai nem változtak, továbbra is az a bátor, következetes ember maradt, akinek megismertem.” Somogyi Tibor felvételeEmlékszik rá, mikor találkozott először Havel nevével?

Václav Havel azok közé a meghatározó személyiségek közé tartozott, akik miatt cseh szakos bölcsész lettem. A hetvenes évek első felében hallottam először a nevét, amikor a cseh szellemiséggel és kultúrával ismerkedtem. Az előző rendszer kevés előnyeinek egyike a szocialista országok közötti ösztöndíjrendszer, amely sokkal nagyvonalúbb volt, mint manapság. Mivel az egyetemen ketten voltunk cseh szakosok egy évfolyamban, könynyedén kijutottunk Prágába. Öszszesen három szemesztert töltöttem ott. Havel már akkoriban az ellenzék szellemi „mozgolódásainak” egyik vezéralakja volt, a reform-kommunisták mellett egyfajta liberális, polgári gondolkodást testesített meg. Aztán a Charta 77 megjelenését követően már rengeteget lehetett hallani róla.

Mikor fordított először Havel-művet?

A nyolcvanas évek második felében, amikor Magyarországon már olyasmi is megjelenhetett, ami az akkori Csehszlovákiában tiltva volt. Több kiadó megkeresett, és amikor a fordítások napvilágot láttak, a színházak is elkezdték játszani ezeket a drámákat.

És bekövetkezett az a furcsa helyzet, hogy a magyarországi olvasók előbb ismerték meg Havel műveit, mint a csehek...

Igen, bár például a Kerti ünnepélyt Zádor András már jóval korábban, a hatvanas évek közepén lefordította, és játszották is Budapesten. A nyolcvanas évek végén én fordítottam Havel legtöbb művét, aztán később megjelent egy válogatás-kötet, ahol már többen, köztük Bojtár Endre, vagy a feleségem, V. Detre Zsuzsa is fordított Havel-drámákat. Két művét szeretem a legjobban, a Kerti ünnepélyt és az Audienciát, amely zseniálisan tükrözi az előző rendszer nyomorúságos abszurditását. A legfontosabb fordításomnak azonban az interjúkötetet tartom, amely magyarul Távkihallgatás címmel jelent meg 1988-ban, és sokminden benne van Havel egyéniségéből. Gondolkodóként, esszéistaként is nagyra tartom őt, mert képes volt hitelesen megragadni a legnyomorúságosabb kommunista időszak lényegét. 1968 utáni publicisztikai tevékenysége meghatározó volt a cseh értelmiség számára, emellett a nyugati politikaformálók is ekkor tanulták meg a nevét.

Drámaíróként is jegyezték őt nyugaton?

Persze, már a hatvanas évek első felében bekerült a világ drámairodalmába, több országban játszották műveit, csehországi betiltása után például rendszerint a bécsi Burgtheaterben voltak a bemutatói. Rendszeresen kapta a jogdíjakat az emlékezetes Tuzex-bónok formájában, és az a furcsa helyzet állt el#, hogy sörgyári segédmunkásként Mercedesszel járt be dolgozni. Anyagilag nem nélkülözött, ám ebben az id#szakban az egész élete maga volt az abszurditás... Börtönbe került, miközben vidéki háza, szép polgári lakása és luxusautója volt.

A bársonyos forradalom után pedig a rendszerváltás szimbólumává vált nyugaton. Ön szerint Csehszlovákia számára lépéselőnyt jelentett Havel államfővé választása?

A nyugati demokráciák értelmisége ismerte és elfogadta azt, amit Havel az írásaiban képviselt. Ez a bizalom automatikusan átkerült az országra, amelyet államfőként képviselt. Fontos lépés volt, hogy a sorsdöntő változások után Csehszlovákia politikai elitje képes volt egy hiteles és elismert embert elnökké választani. Emlékeztetőül jegyzem meg, hogy majdnem Alexander Dubček, a reformkommunizmus képviselője lett az államfő. Nem hinném, hogy ez afféle kirakatdöntés volt, Havel inkább befelé képviselt olyan értékeket, amelyeket akkor az emberek túlnyomó többsége elfogadott. Jómódú polgári családból származott, soha nem volt párttag, semmi köze nem volt a kommunista rendszerhez, azaz tiszta lappal indulhatott.

Havel elnök az első időszakban esetlenségével, rosszul szabott nadrágjaival és a protokoll látványos hanyagolásával „hódított”. Emberként mennyire változtatták meg őt az államfői teendők?

Bizonyos mértékben mindenkit megváltoztat az a társadalmi szerep, amelybe belecsöppen. Václav Havel alapvető tulajdonságai nem változtak, továbbra is az a bátor, következetes ember maradt, akinek megismertem. Kicsit zárkózottabb és tartózkodóbb lett, de baráti társaságban ugyanolyan felszabadultan viselkedett, mint annak előtte. Az első időszakban farmerben jártam fel hozzá a várba, később aztán nagykövet lettem, és ezáltal sokkal kevesebbet találkozhattam vele. Azonnal szemet szúrt volna, ha a magyar nagykövetet mondjuk hetente fogadta volna az államfő.

Pár napja a cseh televízió megismételte azt az 1992-es felvételt, amikor Havelt Pozsonyban egy nagygyűlésen kifütyülték.

A szlovák politikai elit mobilizálni tudta a tömegeket az ország minél markánsabb függetlensége érdekében, és úgy állították be a dolgot, hogy Havel a cseheket képviseli, nem pedig Csehszlovákiát. Az emberek egy részével el is tudták hitetni, hogy Václav Havel testesíti meg mindazt a „rosszat”, amit Csehország jelent Szlovákia számára. Meggyőződésem, hogy a szlovákiai többség nem így gondolkodott. Nem szabad összetéveszteni a tereken tüntető, akár százezres tömeget a közvéleménnyel. A szlovákok többsége számára Havel távoli, semleges figura volt, elvont gondolatokkal, nehezen emészthető újévi beszédekkel. Azzal, hogy céltáblát csináltak belőle, gördülékenyebbé tették Szlovákia elkülönülését, amiből azután önállóság lett.

Hogyan értékeli Havel elnök tíz évét?

Jelentős időszak volt, talán nem is annyira a külföld felé, mint inkább „befelé”. Havel sokáig integráló személyiség tudott maradni, annak ellenére, hogy a Václav Klaus és közte kiélesedő konfliktus mélyen megosztotta a cseh társadalom politikával foglalkozó részét. Bár a mindenkori köztársasági elnök jogköreit az adott ország alkotmánya szabályozza, megkockáztatom, hogy Havelhez hasonló súlyú államfője akkor sem lesz Csehországnak, ha esetleg Klaus kerül az elnöki székbe. Bárki lesz is az ország második elnöke, valamilyen módon viszonyulnia kell majd a haveli örökséghez.